RETRO RÁDIÓ

Molnár Anikót a menhely hozta össze az énekessel

Molnár Anikót a menhely hozta össze az énekessel
M.F.
Szerző
M.F.
Létrehozva2015. 08. 03. 22:18

Kevesen tudják az egykori valóságshow-hõsrõl, hogy már gyerekkora óta foglalkoztatja a zenélés. 8 évesen kezdõdött nála a hegedûvel, most pedig ismét mikrofont ragadott a dögös Molnár Anikó, már harmadik alkalommal.

Az egykori "Nagy Õ" már 8 éves korától hódol a zenének, az általános iskola mellett zeneiskolába is járt, ahol hegedülni tanult, de ezt végül feladta. Molnár Anikó most úgy érzi, hogy végre megtalálta a tökéletes tanárt, Schwartz Dávid személyében. Az énekest már a tévéből ismerte, de személyesen csak egy menhelyi koncerten találkoztak hónapokkal ezelőtt.

Szinte elájultam, világi énekes ez az ember.

– ez volt Anikó első gondolata, mikor meghallotta a tehetségkutatóból ismert Dávidot énekelni.

A fellépés után egyből megkereste Dávidot és azóta heti kétszer jár is hozzá énekelni. Anikó elárulta a %RIPOST%-nak, hogy ez csak egy hobbi, nem tervez komolyan ez énekléssel, biztosan nem ő lesz a következő énekesként feltűnő celeb. A mindennapjait az állatok megmentése mellett a sminktetoválásoknak szenteli inkább.

40 éves leszek idén, késő lenne elkezdeni a popszakmában nyomulni.

- mondta ironikusan.

A csodálatosan lefogyó Anikó nem a hírnévre hajt, hanem arra, hogy szépen és jól énekeljen. Jól el van ő a háttérben Madonna egy-két lassabb dalával és pár Norah Jones-slágerrel.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.