Létrehozva: 2015.06.08.

A dühöngő Kate Mosst rendőrök hozták le a repülőről

Ismét csak botrányba keveredett a szupermodell. Törökországból hazatérve rendõrök várták Londonban... A brit bulvár pénzt ígér azoknak, akik elmondják az eset részleteit...

Szerző Hel Lothar



 Az eset ma késő délután történt Londonban a Luton repülőtéren, ahol többek szeme láttára rendőrök kísérték le a repülőgépről a híres modellt.

Bomlasztóan hatott...

Hivatalosan csak annyit tudni, hogy a több, mint két órát késő repülőjáraton, agresszívan viselkedett, nem volt együttműködő a személyzettel, magatartása úgymond bomlasztóan hatott az utasokra.

Az Easyjet szóvivője megerősíette az incidens tényét. Úgy tudni, hogy Kate Mosst a több órányi késés borította ki, s az úton végig felháborodottan mondta a magáét.

Mínusz 110 fokra hűtötték

A kiszivárgó információk szerint Kate egyik barátnője ötvenedik születésnapját ünnepelni utazott Törökországba, Bodrumba.

A kellemest összekötötte a hasznossal, ugyanis ebben a szállodában már korábban is részt vett egy különleges, ámbár sokak szerint veszélyes kezelésen. Ennek során három percre, az úgynevezett cryoterápiás eljárás során, mínusz 110 fokra lehül a speciális szauna hőmérséklete.

Nem tudni, hogy a híres modellt végül letartóztatta-e agresszív viselkedése miatt a londoni rendőrség. A brit bulvársajtó pénzt ígért azoknak az utasoknak, akik elmondják mi is történt a repülőgépen.

 

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

mandiner.hu

Kínával Párizs barátkozhat, Budapest nem – a francia elnök kaviárral fogadta Hszi elnököt

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Rémisztő, így vert át mindenkit a mesterséges intelligencia

FÜLES

Eltelt 11 év, különleges nap jött el Ördög Nóra életében

FÜLES

Nagyon megszívta Csuti: közösségi oldalán tálalt ki az üzletember

FÜLES

Több mint 1 millió eurót sikkasztott egy francia bűnbanda – Új sorozat érkezik a Direct One-ra