RETRO RÁDIÓ

Ezt tette sérülése után a kispadon C. Ronaldo

Ezt tette sérülése után a kispadon C. Ronaldo
szz
Szerző
szz
Létrehozva2016. 07. 11. 09:20

Tizenkét éve elbukta a nagy esélyt, idén pedig még nagyobb csapás érhette volna. Megszólalt a portugálok csillaga.

Tizenkét éve 19 esztendősen, hazai pályán bukta el az Eb-döntőt, idén még nagyobb sokk érhette volna Cristiano Ronaldót. A portugálok focistáját sérülés miatt már az első félidőben le kellett cserélni a franciák elleni Eb-döntőben. Csodák csodájára a portugálok csapatkapitányuk nélkül is 1-0-ra nyertek.

A Real Madrid klasszisa az ünneplés során a 2004-es rémálomról is beszélt.

Annak idején kértem Istent, hogy adjon nekem még egy esélyt. A portugál emberek és a játékosaink megérdemelték ezt

- fogalmazott Ronaldo, aki most a kispadon is bőszen imádkozott.

Ez pályafutásom egyik legboldogabb pillanata. Mindig is mondtam, hogy nyerni akarok egy trófeát a válogatottal és történelmet írni. Megcsináltam. Istennek köszönhetően sikerrel jártunk.

Spanyol lapértesülés szerint a sztárra sérülése miatt legalább egy hónapos pihenő vár.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.