
3 csillagjegy, akinek valóra válnak az álmai a Vízöntő havában
Felszabadító és pozitív energiákat hoznak a csillagok. A Vízöntő hava kellemes és áldott időszakot ígér, 3 csillagjegynek pedig valóra válnak az álmai. Te is közéjük tartozol?
Eljött a te időd! A Vízöntő hava érkezett el, 3 csillagjegy számára igazi meglepetéseket tartogat, és az álmaik megvalósulása felé haladhatnak. Bár még tél van, és jó bekuckózni, de mégis egy kicsit felpörögnek az események, és felszabadult energiák érkeznek. Kik a szerencsések, akiknek változást és megvalósulást hoz ez az időszak? Most megtudhatod.

Vízöntő hava: valóra válnak az álmok
Bika
Minden erődet beleadod a munkába. Kitartó vagy, és eléred a céljaidat. Bár idén nemcsak a karriered sikereiről álmodozol, hanem végre a párkapcsolat és a házasság is a terveidben szerepel. Kedvező bolygóállások vannak, hogy ezen a téren is végre megtaláld azt az embert, akivel kéz a kézben haladhatsz tovább az életben. A Vízöntő hava olyan energiákat hoz, melyek támogatják a szerelmet, és a Vénusz sem tétlenkedik ebben az ügyben. Álmaid hercege érkezhet most meg. Légy nyitott, tárd ki a szíved!
Oroszlán
Imádsz tündökölni, középpontban lenni. Idén is nagy álmaid vannak, és most ennek nagy esélye is van a megvalósulni. A Vízöntő hava olyan lehetőségeket dob eléd, ahol végre reflektorfénybe kerülsz, és megmutathatod elszántságodat és tehetségedet. Pozitív energiáid előre visznek, és sikert sikerre halmozol. Végre megmutathatod valódi önmagad, és nem kell elrejtened semmit. Felvállalhatod azt, aki vagy. Hatalmas lendületet kapsz, és felszabadult leszel. Ez az energia kíséri végig az éved. Az akadályokat könnyedén veszed.
Vízöntő
Annyi minden van benned, amit szeretnél végre kiaknázni, és álmaidat megvalósítani. Eljött a te időd! A Plútó is a jegyedben van, ami igazán felforgató energia, de most végre nagy levegőt kapsz az égiektől és szárnyalhatsz. Egy emelkedő időszak veszi kezdetét, és neked csak menned kell az áramlattal felfelé. Merj nagyot álmodni, vágyaidat bátran vizualizáld, az jól is megy neked. Engedd el az aggódást, a félelmeket, hiszen napról napra minden bizonyosságot megkapsz arra vonatkozóan, hogy jó úton vagy. Megtörténik minden, amire vágysz, és eddig el sem hitted, hogy lehetséges.







