kulcsár edina
Életünk során nagyjából 25 évet töltünk alvással, ezért is érdemes elemezni, ami az éj leple alatt történik!
A fogak fontos szerepet töltenek be a túlélésünk szempontjából, ezért nem jelent jót, ha egyet is elveszítesz közülük álmodban. Sokan tartanak attól, hogy ez a fajta veszteség a halálhoz kapcsolódik, de nem erről van szó, még ha az előtted zajló jelenet ijesztőnek is látszik.
A kieső fogak védekező magatartásra utalnak, de Ian Wallace pszichológus konkrétabb értelmezést is megfogalmazott. A szakember szerint a fogak azt jelzik, hogy az adott személy mennyire érzi erősnek és magabiztosnak magát. Ezért aztán, ha álomban kiesik egy, az arra utal, hogy megingott az önbizalmad – írja a themindsjournal.com.
Akadnak azonban más értelmezések is. A éjjel megjelenő víziók több jelentéssel is bírnak, de azt csak te tudod megfejteni az aktuális élethelyzeted figyelembevételével, hogy rád melyik verzió illik. A foghullást a párkapcsolatra is lehet vetíteni, ebben az esetben ez a rémisztő mozzanat arra utal, hogy az érintett bizonytalan, fél a változástól, vagy éppen elégedetlen.
Egy elmélet szerint a fogak tükrözik a megjelenésünkkel kapcsolatos aggodalmakat, azt, hogy mások miként ítélnek meg első látásra. A fogak állapota a vonzerőt is közvetítheti, ezért kifejeződhet ily módon az álmodó félelme az elutasítástól vagy az öregedéstől. Mozgó foggal álmodni azt jelentheti, hogy egy nehéz döntést kell meghozni, vagy jelentős változás következik az ember életében.