tóth gabi
Egy nagyobb összegre lenne szükségünk, nem akarunk a pénz miatt aggódni? Iszet boszi pofonegyszerű szertartásai segítenek!
Napjainkban az anyagiaknak kiemelt szerepe van a mindennapjainkban, hiszen sokszor még a saját egészségünk rovására is képesek vagyunk hajtani, hogy megteremtsük a szükséges anyagi javakat. Hiszen mindenki szeretne jobban és szebben élni és mindent megadni a családjának. Ennek tükrében úgy gondoltam, hogy megosztok önökkel néhány olyan mágikus praktikát, amikkel támogathatjuk az anyagi sikert – kezdi Iszet boszorkány, főpapnő és mágus.
Ez nem azt jelenti, hogy nem kell tennünk semmit, és kényelmesen hátradőlve várjuk, hogy az ölünkbe hulljon a pénz, mert a mágikus praktika csupán segíti a megvalósulást. Előfordulhat, hogy valaki ugyan mindent megtesz az anyagi boldogulásáért, de mégsem jut egyről a kettőre, esetleg mindig kudarcok érik az anyagi területen, vagy akár az álláskeresés folyamán. Ilyenkor érdemes a szellemi segítséget kérni, hiszen olyan ajtókat nyithat meg előttünk, olyan lehetőségeket mutathat meg, amelyekre épp akkor, abban a szituációban szükségünk van. Persze nekünk is nyitottnak kell lennünk arra, hogy észrevegyük ezeket a siker és az anyagiak érdekében.
Szeretném kihangsúlyozni, hogy ezek nem egyenlőek azzal, amikor egy szakember végez el egy mágia szertartást. De mindenképp segítenek abban, hogy megtaláljuk a helyes utat és elérjük a célunkat. Minden praktikánál is érdemes figyelni a különböző holdállásokat, és az újholdtól kezdve a teliholdig végezzük el őket.
Szükség lesz 3 darab babérlevélre, de csak olyanokat használjunk, amik teljesen épek és nincsenek megsérülve. Az egyikre írjuk rá azt az összeget, amire sürgősen szükségünk lenne, a másikra a saját nevünket, a harmadikra pedig a forint rövidítését. Majd égessük el a három levelet a következő sorrendben: először azt, amin a név van, másodjára, amin az összeg, utoljára pedig azt, amin a forint jele. A hamujukat igyekezzünk úgy kiszórni az ablakon, hogy közben lehetőleg lássuk a holdat.
Minden reggel, amikor kávézni vagy teázni készülünk, háromszor kavarjuk meg a gőzölgő italt az óramutató járásával megegyezően. Közben tudatosan mondjuk el háromszor a következőt: "egy vagyok az univerzummal, és a pénz energiájával, sikeres és boldog vagyok minden nap!" Végül igyuk meg a kávét vagy a teát. Ezt egészen újholdtól teliholdig végezzük el.
Tudatosítsuk magunkban, hogy amennyi pénzt kiadunk, annak a sokszorosa tér vissza hozzánk. Soha ne sajnálattal adjuk ki a pénzt, mert a pénz is egy energia érzés, ami akkor fog sokasodni, manifesztálódni, ha szeretettel és pozitívan viseltetünk iránta.
Kell majd 1 darab zöld színű gyertya, 1 teáskanál rizs és cukor. Ezeket tegyük egy pohárba, majd a zöld gyertyát gyújtsuk meg lehetőleg napnyugta után, és mondjuk el magunkban a kívánságunkat. Hagyjuk teljesen leégni a gyertyát, majd azt a kis darabot, ami megmarad belőle, tegyük egy olyan helyre, ahol más nem látja vagy nem nyúl hozzá. Egészen addig őrizzük meg, amíg a kívánságunk megvalósul.
Ehhez szükségünk lesz 1 darab zöld gyertyára, 1 darab papírra, némi fahéjra és zöld cérna. Írjuk fel a kérésünket a papírra, gyújtsuk meg a gyertyát, és ahogy ég, gondoljunk arra, hogy szeretjük a pénzt és a pénz is szeret minket. Majd a papírra csepegtessünk 3 cseppet a viaszból. Szórjunk némi fahéjat a lapra, hajtsuk négybe, és kössük át zöld cérnával. A gyertyát égessük végig. A papírt pedig tegyük egy olyan helyre, ahol szem előtt van, de csakis a számunkra, és amikor rápillantunk, szeretettel gondoljunk arra, amit leírtunk.
A következő szertartást teliholdnál kell elvégezni. Kell hozzá 1 darab zöld gyertya és a pénztárcánk, meg a bankkártyánk. Mikor meggyújtjuk a gyertyát, akkor vegyük a kezünkbe a bankkártyát, és érezzük át, amint a bankszámlánkon napról napra növekszik az összeg. Majd ugyanígy tegyünk a pénztárcával is.
Fontos megjegyezni, hogy ne kételkedjünk a mágikus praktikákban, mert ha nem vagyunk biztosak a hatékonyságában, akkor olyan, mintha eltolnánk magunktól az anyagi jólét minden formáját. Vagyis higgyük el, hogy megérdemeljük az anyagi bőséget!