Magyar Péter megütött egy embert, erőszakkal elvett egy telefont és a Dunába dobta

POLITIK
Létrehozva: 2023.02.10.

3 erős csillagjegy, akik végre új életet kezdhetnek tavasszal

A Plútó jegyet vált március 23-án és ez bizony egy radikális változást indít be, ezeknek a csillagjegyeknek új élet kezdetét is hozza.

Szerző Sors Edina

A Plútó március 23-án, a tavasz kezdetén átlép a Vízöntőbe és egészen júniusig ott lesz. Ez a tavasz egyik erős és izgalmas hatása. Mindez azt is jelenti, hogy a Plútó hatékonyan véget vet olyan dolgoknak, amik nem működnek. A Vízöntőben munkálkodva pedig részben társadalmi, részben egyéni átalakulást hozhat, de mindenképpen rámutat különböző konstrukciókra, hogy azok mennyire életképesek és működőképesek.  Ennek a három csillagjegynek egyéni szinten ezek az energiák új élet kezdetét hozzák el, lerakva egy komoly, új mérföldkövet.  Te közéjük tartozol?

Astrology,,Twelve,Zodiac,Signs,And,Beautiful,Woman
Fotó: Billion Photos / shutterstock

Bak 

2008-óta a Bakban járt a Plútó. Amikor jegyet vált, és elhagyja jegyedet az is hatalmas hatással lesz rád. De a Vízöntőben már frissítő hatásával újul meg az életed. Amelyik életterületed stabil volt eddig, az új utakra kerül, és ami bizonytalan az válhat stabillá. Közösségi vagy társadalmi helyzeted változhat, ahogy mondani szokták, ez az az energia, ami a nagyokat megtörheti, a kicsiket megemelheti. Ne bánkódj, a végén nem jössz ki rosszul az egészből. Később pedig rájössz, mennyire jó, hogy nem ragaszkodtál valamihez, ami már nem szolgált. 

Rák

Ha ebben a jegyben születtél, akkor ez a bolygóátlépés előnyös változást hoz az életedben. Bár a komfortzónádból kikényszerít, de új lehetőségeket fedezhetsz fel. Így tudsz eljutni a szakmai sikereidhez, illetve művészeti területeket is érinthet. Kapcsolataidban viszont, ami már már nem működőképes, szakítással, elválással végződhet. Ha ez megtörténik, hamar rád talál ismét a szerelem, vagy létrejön egy mély emberi baráti szál. 

Vízöntő

Nagyon fontos, hogy ne ijedj meg. Érzelmekben gazdag változást hoz a Plútó, előfordulhat, hogy valamit megrázkódtatásnak élsz meg, de a spiritualitás nagy segítségedre lesz ebben az időszakban, nézőpontod és gondolkodásod nagyot változhat. Amint ennek az időszaknak vége lesz, álmaid egy pillanat alatt valóra válhatnak, és lehetőséget kapsz egy új élet megkezdésére. Ennek már érezheted hatását, vidd a fókszodat a spirituális tevékenységedre. Minden egyéb körülötted a helyére fog kerülni. A munka, család és az egészség területe is. Erről a Mars energiája is gondoskodik.

 

 

 

origo.hu

Skót fociválogatott csapatbemutató Európa-bajnokság 2024

ripost.hu

Zseni vagy, ha meg tudod oldani, sokakon kifog ez a teszt

borsonline.hu

Elindult a Balatonra a TV2 milliomosa, de oda már nem érkezett meg: baj van

vg.hu

A cseh fegyvermilliárdos esete az amerikai hadiiparral

ripost.hu

3 magyar étel, ami bográcsban elkészítve a legfinomabb

magyarnemzet.hu

Megszólalt az orosz pilóta, miután végrehajtotta a véres támadást

ripost.hu

Halálos üzemi baleset történt vasárnap délután: két ember meghalt, egyet pedig mentőhelikopter vitt kórházba

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. június 22-23.: Nagy levegő! Jön a Bak telihold

ripost.hu

Mostantól sokkal könnyebb lesz vonattal a Balatonhoz utazni: íme a menetrend!

ripost.hu

A mai modern, sikkes nő frombrét visel, mutatjuk, hogy mi az

ripost.hu

Te köztük vagy? Tombol a szerelem, de nem minden csillagjegy lesz szerencsés a nyáron

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

EZO

Érkezik a Rák hava: ennek a 3 csillagjegynek izgalmas nyaralást ígér

EZO

Érkezik az újhold: ennek a 3 csillagjegynek megnyitja a változás kapuját

ÉLETMÓDI

Kiderült az igazság, ezért imádják annyira a nők a szakállas pasikat

EZO

Ennek a 3 csillagjegynek óriási fordulatot hoz a július, jön a változás

EZO

Iszet boszi bevált mágikus praktikái Szent Iván éjjelére

EZO

Ez a 3 csillagjegy sorsfordító lehetőséget kap júliusban

EZO

Akik minden vitát megoldanak: ez a három csillagjegy nagyszerűen kezeli a konfliktusokat

EZO

Sorsdöntő lesz a júniusi telihold, ennek a három csillagjegynek gyökeresen megváltozik az élete