Létrehozva: 2022.10.13.

Ez a 3 csillagjegy gyorsan dönt: azonnal szakítanak, ha nem tetszik valami

Amint úgy érzik, egy kicsit is megfáradt a kapcsolat, inkább kilépnek, semhogy megpróbálnák megmenteni. Sokszor a másik fél nem is érti, miért lett vége...

A szakítás borzalmasan fájdalmas, különösen akkor, ha derült égből villámcsapásként éri az embert. Ha ezekkel a csillagjegyekkel kezdesz, könnyen lehet, hogy szinte a semmiből megszakítják a kapcsolatot. Még időd sem lesz megbeszélni, hogy mi történhetett. Nehezen is nyílnak meg, és míg tart a kapcsolat, mindig hagynak maguknak egy kiskaput. És míg mások igyekeznek megoldani a párkapcsolati problémáikat, ők inkább gyorsan kereket oldanak, ha valami nem tetszik nekik.

Fotó: Shutterstock

Mérleg

Nagyon gyorsan szerelembe esik, és igazi nagymestere a flörtölésnek. Imádja kényeztetni a párját érzelmileg és tárgyi javakkal is, így kedvese hamar azt érzi, hogy végre révbe ért. Mélyen és őszintén szerelmes a társába, de igencsak magasak az elvárásai: szeretné, ha sülve-főve együtt lennének, és sokszor még a másik gondolataiban is olvasni akar. Ez azonban sokszor megterhelő lehet; és ha ezt véletlen szóvá teszi, vagyis kér egy kis teret, privát időt, a mérleg úgy érzi, viszonzatlan a szenvedélye és a vonzalma. Emiatt könnyen belehabarodik valaki másba, akitől úgy látja, megkaphatja, amit akar. Alapvetően nem szeret szakítani, hiszen gyűlöli a konfliktusokat, ezért ha muszáj megtennie ezt a lépést, higgadtan és udvariasan jelenti be párjának, hogy vége.

Szűz

Mindenki úgy tartja, hogy a szűz fél a szerelemtől és az elköteleződéstől. Bár ez nem teljesen így van, az tény, hogy mindenben igyekszik a tökéletességre törekedni, így a párkapcsolatban is magas elvárásai vannak – és nem csupán a partnerével, önmagával szemben is. Szereti, ha nála van az irányítás, hiszen az egész életét félelmetesen ügyesen kormányozza, így nehezen viseli, ha a párja másképpen áll a dolgokhoz mint ő, legyen szó a közös ügyek intézéséről, vagy a lakás rendben tartásáról. Mindez azonban még nem vezetne szakításhoz, hiszen a szűz nagyon mélyen tud szeretni; de, ha alapvető dolgokban hibát talál, akkor kilép a kapcsolatból. Szereti, ha a megszokott mederben telnek a napok, rendezett és tiszta a környezete, az ügyeit nem halogatja, és a karrierjében is folyamatosan előre tör. Ha a partnere inkább szétszórt, rendetlen és a mának él, a szűz, bármilyen szerelmes is, nagyon nehezen viseli. Nem próbálja megváltoztatni a párját, hiszen hosszas mérlegelés után rájön, hogy egyszerűen nem illenek össze – ezért udvariasan, határozottan és korrekt módon szakít.

Skorpió

Szenvedélyes és elkötelezett partner, ha végre meg tud bízni valakiben; ám hiába fülig szerelmes, mindig ott bujkál benne a gyanakvás, hogy vajon a párja is annyira elkötelezett-e, mint ő. Domináns csillagjegy, temperamentumos, akinek nehéz lépést tartani az érzelmi hullámzásával. Alapvető számára, hogy ő irányít mindent, így a párját is. Nagyon konok, ha vitára kerül a sor. Nem viseli el, hogy őt akarják irányítani, parancsolgatásnak, utasításnak veszi, ha a társa szóvá tesz valamit, és örökre benne marad a tüske. Emiatt legtöbbször nem szokott szakítani, hiszen imádja a drámát, így teátrális veszekedésekben fejezi ki a nemtetszését; de, ha hűtlenségen kapja a partnerét, akkor azonnal kilép a kapcsolatból. Ez nem is feltétlen kell, hogy megcsalás legyen, elég, ha a párja kisebb dolgokban elárulja a bizalmát, például kifecsegi egy titkát – a skorpió lelkét ez alapjaiban rengeti meg, és képtelen elfelejteni vagy megbocsátani. Mivel titokzatos csillagjegy, sokáig magában tartja, ha valami nem tetszik neki, ezért gyakran úgy szakít, hogy a partnerének fogalma sincs, mi vezetett idáig. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

travelo.hu

A Yellowstone Nemzeti Park egyik forrásba esett egy férfi, esélye sem volt a túlélésre

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

EZO

Romantika a levegőben, erre a 3 csillagjegyekre tavasszal rátalál a szerelem

EZO

Pengeélen táncol: kiderült, melyik a leghűtlenebb csillagjegy!

EZO

Tényleg létezik anyai ösztön? Iszet boszi elmagyarázta az anyai kapcsolatok energetikáját

EZO

Egyiptomi horoszkóp: ezek az ősi istenek segítenek téged

EZO

Pénzeső májusban, ez a 4 csillagjegy már nyithatja a pénztárcáját

EZO

Akiknek végtelen a türelme: ez a négy csillagjegy sosem jön ki a sodrából

EZO

Ennek a 3 csillagjegynek óriási szerencsét hoz a hétvégi csillaghullás

EZO

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!