
Lássuk, mit ígérnek a csillagok.
Kos: (március 21. - április 20.)
A bolygóállás kedvezőtlenül hat most az anyagi helyzetére, ezért a meggondolatlan költekezéseket fogja vissza. Emellett folyamatos félreértések, problémás helyzetek nehezítik a mindennapjait. Nagy szerencse, hogy olyan emberek társaságát élvezheti, akik teljesen önzetlenül segítenek önnek.
Bika: (április 21. - május 20.)
Az intellektualitás jelenti az igazi kihívást. Akkor élvezi a kapcsolatát, ha jókat tud beszélgetni a társával. Legyen a partnere pezsgően szellemes, de az sem árt, ha a háztartási és számítástechnikai dolgokhoz is ért, mert így nagy segítség lenne önnek. Ha megtalálta az illetőt, el ne engedje a kezét.
Ikrek: (május 21. - június 21.)
Úgy érzi, hogy valaki vagy valami állandóan kizökkenti a megszokott lelki nyugalmából. Mintha a körülmények összeesküdtek volna ön ellen, különösen a hét második felében. Hallgasson a megérzéseire, ne erőltessen semmit és tegyen félre minden olyan teendőt, ami kihívás elé állítaná.
Rák: (június 22. – július 22.)
Régóta nehezedik önre egy olyan teher, ami eddig szinte minden másról elvonta a figyelmét, most azonban lehetősége lesz arra, hogy végleg maga mögött tudja ezt az ügyet. Ragadja meg a kínálkozó alkalmat, élvezze a szabadságot, és ne engedje, hogy még egyszer belerángassák egy ilyen helyzetbe.

Oroszlán: (július 23. - augusztus 23.)
Pozitív alaphangulatából nem zökkentik ki a kisebb feszültségek, s lesznek olyanok, akik ezekben a napokban sok segítséget kapnak öntől. Bár a Nap nem vetít éppen jó fényszöget a jegyéhez, és nem igazán a magabiztos viselkedést erősíti, de szerencsére most sem könnyű önt elbizonytalanítani.
Szűz: (augusztus 24.- szeptember 23.)
A kora reggeli órákban próbálja ki a meditálást, mert így rengeteg energiát nyerhet az elkövetkező hetekre, nem mellesleg segít megszabadulni a tudat alatt rejlő stresszforrástól is. Lassan el kellene döntenie, hogy mit is szeretne valójában, mert nem húzhatja tovább ezt a bizonytalanságot.
Mérleg: (szeptember 24. - október 23.)
A májusi időszak jó hatással van önre, segít felmelegítenie a szívét és csak a pozitív gondolatokat, emlékeket tartja meg a fejében. Figyeljen arra, hogy a borúsabb időjárással se veszítse el jókedvét. Sok meglepetésben részesülhet, izgalmas kapcsolatokra, új találkozásokra is nyílik majd lehetősége.
Skorpió: (október 24. - november 22.)
A Skorpiók szűkebb környezetükben, családon belül találják meg az egyensúlyt, harmóniát. A barátaikkal sajnos messze nem lesz a hónap során hasonlóan rózsás a helyzet. Úgy érzik, hogy nincsenek közös hullámhosszon, elbeszélnek egymás mellett. Ha nem muszáj, most inkább nem kellene erőltetni a közös programokat.
Nyilas: (november 23. - december 21.)
Kísérletező kedvében van, és ezért szívesen kipróbál új utakat is. Ha egy kedves felkérést kap, itt a soha vissza nem térő alkalom, mondjon igent. Ehhez azonban szüksége lesz segítőkre, velük együtt ugyanis sokkal tovább juthat, sőt olyan képességeit is megismerheti, melyeket eddig nem tudott kihasználni.
Bak: (december 22. - január 20.)
Túl soknak érzi a minden irányból érkező kihívásokat, megoldandó feladatokat. Ne csüggedjen, tartson ki, a későbbiekben a most még negatívnak látott dolgok kedvező fordulatot vesznek, megtalálja a helyes utat. A nehezebb időszakokban a szeretteiből meríthet energiát, ezért igyekezzen a gondjait otthon félre tenni.
Vízöntő: (január 22. - február 19.)
Olyan időszak kezdődik most a Vízöntő-szülöttnek, amelyben megújíthatja a céljait, felülbírálhatja eddigi elvárásait és megfiatalíthatja magát. Minél kellemesebb környezetet teremtenek maguk körül, annál szebb életszakaszba lépnek. Jó lenne, ha egy teljes új területen is elkezdené képeznie magát.
Halak: (február 20. - március 20.)
Kapcsolatai általában nem felelnek meg a szokásos sablonoknak, elvárásoknak, de ön kifejezetten élvezi a különcséget. Ha a társa, akivel együtt él, barátként is megfelelő, akkor hosszú és boldog párkapcsolatra számíthat. Nyugodtan tervezgessen, mert jó eséllyel válnak most valóra a céljai.







