tóth gabi
Az érzelmes Rák jegyűek számára sok jót ígér a 2022-es év. Vajon mi várható számukra a szerelem, az anyagiak és az egészség területén?
A Rák jegyűek az érzelmes Hold uralma alatt élnek. Nem véletlenül tartják őket rendkívül mély érzésűeknek és érzékenyeknek. A 2022-es évben azonban időnként nem árt a racionális éjüket is elővenni, ha valamiben el kell határozniuk magukat. Most minden segítséget megkaphatnak ahhoz, hogy jó döntéseket hozzanak, és az élet gyakorlatias területein is előre lépjenek. A 2022-es év kiváló arra is, hogy odafigyelj a kötelezettségeidre, és végre megvalósítsd a régóta dédelgetett és halogatott terveidet. Nyáron a magánéleted kerül fókuszba. Az otthonod szépítése is hangsúlyt kap, hiszen szereted kellemes körülmények között, otthon tölteni az idődet.
Azok az akadályok, amelyek eddig a hivatásodban meggátolták az előre jutásodat, most hatásukat vesztik, így könnyebben elteheted őket az útból. Produktív éved lesz, és a főnökeiddel, munkatársaiddal is harmonikus lesz a kapcsolatod. Az év elején, amikor a Jupiter a Halak jegyében tartózkodik, illetve az év közepén akár új karrierlehetőség is kopogtathat – érdemes átgondolnod az előnyeit és a lehetséges buktatóit is, hogy eldöntsd, akarsz-e váltani. 2022-ben képes leszel túljutni a korábbi kellemetlen tapasztalataid okozta félelmeiden, és akár új képesítést is szerezni. A karrieredben előnyödre fordíthatod az empatikus természetedet és azt, hogy kiváló hallgatóság vagy. A Vízöntő jegyében járó Szaturnusz új, extravagáns ötletekkel ajándékoz meg, és ebben az évben végre képes leszel nagyban gondolkodni.
A Rák jegyűek akkor a legboldogabbak, amikor szerelmesen szabadjára engedhetik az érzelmeiket, és olyan partnerre találnak, akivel megoszthatják az életüket. Március közepén azonban a Szűz jegyében kiteljesedő telihold véget vethet egy régi kapcsolatnak. Ugyanez a hatás azonban abban is segíthet, hogy új szerelemre találj. Egy új kapcsolat kialakítása azonban most nem teljesen sima: stresszel és idegeskedéssel is járhat. Semmiképp ne engedd, hogy ezek az utadba álljanak. Kivételesen nézd a dolgokat a logikus oldalukról, majd hagyd, hogy egyszerűen csak megtörténjen, amit szeretnél. Az álmodozó és érzelmes Halak jegyében járó Jupiter első látásra feltörő szerelmet is hozhat az életedbe április-május táján. Az Univerzum ebben az időben bő kézzel méri a varázslatot, ekkoriban aligha tudod majd tagadni, mekkora szerepe van a mágiának és a látszólag véletlen egybeeséseknek a szerelemben.
Az év eleje az egészséged szempontjából átlagosnak lesz mondható. A csontjaid egészségére azonban érdemes fokozottan ügyelned, fogyassz elegendő kalciumot. A Rák jegyűek egészségi állapotára szinte mindig jellemző, hogy a legkisebb stresszre is kellemetlen gyomorproblémákkal reagálnak. Ilyenkor érdemes odafigyelni a tudatos lazításra, a kikapcsolódásra és gyomorkímélő étrenddel is segíteni az emésztőrendszer regenerálódását. Próbáld ki a jógát vagy a nyugtató légzőgyakorlatokat, hogy rásegíts erre a folyamatra. Ha erre az egy területre odafigyelsz, az év második felében már egyáltalán nem kell majd aggódnod az egészséged miatt. Elég, ha csak megőrzöd a megszokott optimizmusodat, és hasznos vitaminokkal, ásványi anyagokkal erősíted a szervezetedet.