Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.07.25.

Megérkezett a vasárnapi horoszkópod, mutatjuk, mi jön ma!

Lássuk, mit ígérnek a csillagok!

Kos: (március 21. – április 20.)

Hét közben elfoglalták a különféle események, most itt ez a szép hétvége, időt szakíthat arra, hogy átgondolja a történteket. Álmodozó típus, minden kellemes élményt elraktároz – a rosszakat hajlamos kirostálni -, és amikor nem történik semmi, abból él, amit az élettől kapott. Őrizze meg ezt a tulajdonságát.

Bika: (április 21. – május 20.)

Ha van egy kis kertje, amiben kedvét leli, csodát varázsolhat belőle, főként a gondosan kiválasztott növények által. Nem kell nagy összeget ráköltenie, elég kicsiben elkezdeni a megvalósítást, a többi megy magától. Igen hasznos ötleteket, tanácsokat kaphat, ha csatlakozik hasonló érdeklődésű internetes csoportokhoz.

Ikrek: (május 21. – június 21.)

Sokkal fáradtabban és nyúzottabban fogadja a nyarat, mint ahogyan azt eltervezte. A megfelelő vitaminkúra mellett egy egyszerű trükkel is erősítheti kicsit a koncentrációs képességét: a kék fény éberré teszi, ezért érdemes a munkahelyén is a kék világításról gondoskodnia. Egy próbát legalábbis megér.

Rák: (június 22. – július 22.)

Bár úgy érzi, bírja az iramot, azért véletlenül se vállalja túl magát. Vigyázzon magára, mert az egészségével kisebb gond adódhat. Túlhajszolja magát és leköti az energiáit, de rendszeres sporttal megelőzheti a bajt. Egy hosszú vakációt is iktasson be még a nyár második felében, mert az aktív pihenés csodákra képes.

Oroszlán: (július 23. – augusztus 23.)

Annak ellenére, hogy a legtöbb Oroszlán nem éppen otthonülő típus, most az otthonát egyfajta biztonságos bástyának érzi, ahol jó lenni. Ha teheti, hétvégén azért mozduljon ki, szüksége van másfajta impulzusokra is. A dolgos, energikus napok után a hét szerencsenapjára, vasárnapra minden lecsendesedik.

Szűz: (augusztus 24.- szeptember 23.)

Az apró szeszélyeit kezelje tudatosabban, mert enélkül könnyen rosszul sülhetnek el a dolgok. Végezzen lelki nagytakarítást, és váljon meg azoktól a dolgoktól, amelyek nem szolgálják a fejlődését, hanem inkább újra és újra visszarántják. Megéri szembeszállni önmagával, mert rengeteg energiát szabadíthat fel.

Mérleg: (szeptember 24. – október 23.)

Uralkodó bolygója gondoskodik arról, hogy a hétvégén váratlan örömökben legyen része. Kedvesével is felejthetetlen időt tölthetnek el, ami nem csak az intim együttléteket jelenthet, hanem azokat a közösen szerzett csodás tapasztalatokat is, amelyek egy életre az emlékeikbe vésődhetnek.

Skorpió: (október 24. – november 22.)

Ha még nem foglalt a szíve, ma találkozhat valakivel, aki megmozgathatja a fantáziáját. Izgalmas időszak következik az ön számára, nem fog unatkozni. Ha szeretne véleményt nyilvánítani egy fontos kérdésben, maradjon közben kedves és figyelmes, akkor szívesebben fogadják a mondandóját.

Nyilas: (november 23. – december 21.)

Párkapcsolatokban kedvező változás várható, mert hamarosan lezárul egy zűrzavaros érzelmi időszak. Megszűnik a holnap, a bizonytalan jövő miatti kínos aggodalma. Ezek után ne ássa bele magát túlzottan a feladataiba, engedélyezzen magának egy könnyedebb hónapot, hogy élvezhesse ezt az érzést.

Bak: (december 22. – január 20.)

A hűvös külső mögött romantikus szív lakozik. Fél attól, hogy kiálljon magáért, ezért sokszor csak halkan zsörtölődik. A negatív kritikákat nehezen viseli, de azon is érdemes elgondolkodnia, hogy vajon nem veszi-e túlságosan a szívére azokat a tanácsokat is, amiket merő jóindulatból adtak önnek.

Vízöntő: (január 22. – február 19.)

A családi ügyek kicsit zavarosak lesznek, de sok minden múlik a hozzáállásán. Általában önnek jut a békéltető szerepkör, ami nagy teher is lehetne, ön azonban nagyon frappánsan oldja meg a dolgokat és szinte egy pillanat alatt elsimít minden olyan ellentétet, amit eddig csak kerülgettek.

Halak: (február 20. – március 20.)

Ez a hétvége teljes egészében a pihenésé lehet. Most még azok is képesek lesznek lazítani, akik az elmúlt időszakban erejükön felül vállaltak és teljesítettek. Szerettei körében most nincsenek tabutémák, így lezárhat egy olyan ügyet, ami miatt az elmúlt időben nehezebben jött álom a szemére.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

EZO

Romantika a levegőben, erre a 3 csillagjegyekre tavasszal rátalál a szerelem

EZO

Tényleg létezik anyai ösztön? Iszet boszi elmagyarázta az anyai kapcsolatok energetikáját

EZO

Egyiptomi horoszkóp: ezek az ősi istenek segítenek téged

EZO

Pénzeső májusban, ez a 4 csillagjegy már nyithatja a pénztárcáját

EZO

Akiknek végtelen a türelme: ez a négy csillagjegy sosem jön ki a sodrából

EZO

Ennek a 3 csillagjegynek óriási szerencsét hoz a hétvégi csillaghullás

EZO

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

EZO

Íme a négy legintelligensebb csillagjegy – Te köztük vagy?