Újabb bizonyítékokra bukkantak tudósok, hogy van víz a Holdon

A két kutatócsoport tanulmányai a Nature Astronomy című tudományos folyóiratban jelentek meg.

Az első vizsgálatban a Hawaii Egyetem tudósa, Casey Honniball vezette csoport a Sofia (Infravörös Csillagászati Sztratoszféra-obszervatórium) adatait elemezte. A Sofia az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA, valamint a Német Űrkutató Központ (DLR) által egy Boeing 747-es repülőgépből kialakított repülő teleszkóp.

A Hold déli részén lévő Clavius-kráter vizsgálatakor bukkantak vízmolekulára utaló nyomokra. A feltételezések szerint túlnyomórészt a meteoritbecsapódások nyomán keletkező üvegcseppekben vagy a törmelék közötti hézagokban őrződtek meg a felszínen. A tudósok abból indulnak ki, hogy a vízmolekulák a sarkvidékekhez közeli területeken gyakrabban előfordulnak, mint más, a Hold egyenlítőjéhez közelebbi régiókban.

A második tanulmányt készítő tudóscsoport Paul Hayne, a Coloradói Egyetem tudósa vezetésével célzottan kutatott kráterek, repedések és kisebb területek után, ahol vízjég fordulhat elő.

A NASA Lunar Reconnaissance Orbiter nevű szondája és elméleti modellek segítségével kutattak úgynevezett hidegcsapdák, vagyis olyan tartósan árnyékban lévő zónák után, ahol az állandó hideg miatt konzerválódhatott a vízjég. Ilyen területek a becsapódási kráterek mellett az olyan kisebb területek is, amelyek állandóan védettek a Nap sugaraitól.

A kutatás szerint a Holdon egy mintegy 40 ezer négyzetkilométernyi terület van állandó árnyékban – ez kétszer akkora, mint amennyit más tanulmányok feltételeznek.

Ezekben a régiókban elméletileg lehet vízjég. A legtöbb ilyen terület a várakozások szerint az égitest sarkvidéki régióiban található, hatvan százalékuk a déli félgömbön.

„Ha elképzeljük, hogy a Holdon állunk az egyik sarkvidék közelében, akkor mindenütt árnyékot látnánk. Ezek a kicsi árnyékos területek jéggel teliek lehetnek” – mondta Hayne.

Az egyik ilyen zóna a szakértők szerint a déli sarkvidéken lévő Shackleton-kráter, amely több mint 4 kilométer széles, átmérője pedig több mint 20 kilométer. A kráter nagy része örökké árnyékban van.

Hosszú ideig csontszáraznak tartották a Holdat, sok éve halmozódnak azonban azok a tudományos bizonyítékok, amelyek szerint a Holdon több víz lehet, mint azt korábban feltételezték.

A Clementine nevű NASA-szonda már 1994-ben talált vízre utaló nyomokat árnyékos kráterekben. Tíz éve az LCROSS Hold-misszió mutatta ki vízjég jelenlétét az égitest déli-sarkpontjánál lévő egyik örökké árnyékos kráterben.

A Hold alaposabb megismerésében, főként egy legénységgel ellátott holdbázis kialakításánál kiemelt fontosságú lenne a vízraktárak megléte.