
Különleges képességû gyerekek: okosabbak, mint a többiek, és érzik a körülöttük lévõ energiákat. De felismerni, hogy különlegesek, nem mindegyiküknek volt könnyû. Errõl meséltek egy netes fórumon.
Biztosan hallottál már az indigó gyerekekről: különleges képességekkel születtek, ezoterikusok úgy tartják, hogy indigókék az aurájuk. Nagyon érzékenyek az energiákra, és átlagon felüli kreatív képességeik vannak. Sokan úgy tartják, hogy öreg lelkek, akik azzal a feladattal születtek, hogy segítsék az emberiség spirituális felemelkedését. Mások szerint egyenesen földre szállt angyalok, akik képesek érintéssel gyógyítani. Az biztos, hogy a többi gyerekhez képest különcnek számítanak - és nincs ez másképp felnőtt korban sem. Egy internetes fórumon arról meséltek, mit éreztek, amikor rájöttek, hogy mások, mint a többiek.
![]()
1. Hét éves voltam, amikor megláttam egy angyalt a szobában: egy akkora fénygömb volt, mint az öklöm. Mindenhova követett, aztán szétoszlott a levegőben. Később tudtam meg, hogy az egy angyal volt, ahogy azt is, hogy ilyet csak az indigó gyerekek látnak.
2. Olvastam róluk egy cikket, és rájöttem: minden stimmel, amit írtak róluk. Én is az vagyok. Néha szinte varázslat, amit művelek, ahogy megérzem a dolgokat, bevonzom a helyzeteket. De fogalmam sincs, mit kellene ezzel kezdenem.
3. Rájöttem, miért vagyok más, miért nem illek sehova. Mert sokkal magasabb hullámhosszon rezgek, mint a legtöbb ember.
4. Indigó gyerek és empata vagyok. És néha rettenetesen félek ettől a felelősségtől.
5. Némelyik indigó gyerek látja és hallja a szellemeket. Én közéjük tartozom. Mindig suttognak nekem, és akinek erről mesélek, azt hiszi, őrült vagyok.
![]()
5. Tizennyolc évesen döbbentem rá, hogy az vagyok. És arra is rájöttem, hogy anyám mindvégig tudta, és igyekezett mindenáron elnyomni a képességeimet.
6. Szokott lenni testen kívüli élményem: olyan, mintha az energiákkal szállnék át a szobán.
7. Senki nem hisz nekem, amikor azt mondom, hogy látom az energiákat. Mindenki őrültnek hisz, pedig nem vagyok az. Az élet nagyon nehéz indigó gyerekként…
![]()
8. Egy öreg lélek vagyok, magányos farkas. Kíváncsi vagyok, milyenek voltak az előző életeim, vagy milyenek lesznek a továbbiak, ha még egyáltalán le kell születnem a Földre.
9. Segítem az embereket a spirituális elakadásaikban: beszélgetek velük, érzem az érzéseiket…
10. Egész életemben sokkal okosabb voltam, mint mások; nem értettem, miért hagyom le őket mindenben. Hamarabb kezdtem beszélni, olvasni, számolni, mint a többi gyerek.
![]()
11. Az indigó gyerekek földre szállt angyalok. Képesek vagyunk gyógyítani, tudatosak vagyunk önmagunkra, és számunkra valóban létezik a hatodik érzék.
12. Mindig is tudtam, hogy valami nem stimmel velem: úgy olvasok az emberek érzéseiben, mint egy nyitott könyvben. Most már tudom, miért.







