Létrehozva: 2023.03.25.

Trehány munkát végeztek, megint feljött a burkolat a Blahán

Másodszor is kipergett a kockakő a vadiúj téren, pedig épphogy átadták. A kontármunkát mára megjavították, aggasztó viszont, hogy ez már a második eset volt, így nem tudni mikor ismétlődik meg újra.

Hihetetlen, de újra javítani kellett az alig három hónapja átadott Blaha Lujza tér burkolatát. Nem elég az, hogy Karácsony Gergely újra terveztette a felújítást, a kivitelezés hónapokat késett és a korábbi tervekhez képest több százmilliós többletköltséggel drágább lett. Ismét bebizonyosodott: Kontár munkát vett át a kivitelezőtől a Városháza. A kipergett a térkő ráadásul csak egy hiba a sok közül, az utcabútorokról is lepattogzott a festék, de leülni sem egyszerű rájuk a felhalmozódott madárürülék miatt...    

Múlt heti állapot: a felújítás drágább lett, mégis fapadosra sikerült, hiszen már többször is javítani kellett. A Blaha felújítása végül csaknem 4,5 milliárd volt, jóval több, mint ami a Tarlós-féle eredeti tervben szerepelt. Fotó: Magyar Nemzet

 

Egyszer már tavaly is javítani kellett a térkövet

Tavaly ősszel már észleltek felületi hibákat, töréseket és kipergéseket a gyalogosforgalomnak ideiglenesen átadott területeken. Akkor a BKK szerint a műszaki ellenőr, a kivitelező és a térköveket gyártó cég együtt vizsgálta meg a lerakott térkövek teherbírását és kopásállóságát. A gyártó laboratóriumi vizsgálatnak vetette alá a térkövek anyagát. Ebből derült ki, hogy bizonyos részek máris cserére szorulnak. Így mire decemberben átadták a Blahát, ezek a munkálatok meg is történtek. Úgy látszik, most ugyanaz a hiba ismétlődött meg.

A múlt héten ilyen volt a Blaha, balesetveszélyes állapotok voltak a téren... A kőburkolattal már többször meggyűlt a főváros és a felújítást irányító BKK baja Fotó: Magyar Nemzet

Mára újra kijavították a kövezetet - de nem tökéletes, mutatjuk, hogy néz ki most az újra egyre mocskosabb Blaha...

A kipergett térkövet javították mára, egyet azonban vélhetően nem vettek észre, máshol... Talán háttal voltak a munkások. Fotó: Metropol/Bánkúti Sándor
Három hónap alatt már lepergett a szegélyfesték a fémperemről. Az már csak hab a tortán, hogy nem mázolták újra az asztal lapját. Gondolták: ez is jó' van így... Metropol/Bánkúti Sándor
Ha gyakrabban takarítanák, jobb lenne. Ezekre a "többfunkciós kövekre" nem ül le senki szívesen. Metropol/Bánkúti Sándor

Videónkat itt nézheti meg:

 

A burkolattal volt más probléma is: A tér két oldaláról, kívülről kezdtek befelé rakni

Szintén rácsodálkozhattak a budapestiek arra a munkára, amelyet Mekk Elek, a semmihez sem értő szaki is megirigyelhetett volna. A terület burkolásakor lerakott járólapokat ugyanis a tér két külső oldaláról befelé kezdték lerakni a munkások, de a találkozási pontnál nem értek össze a lapok. Ezt a hibát úgy is hagyta a kivitelező, a réseket elegánsan betonnal öntötték ki, ahogy minden más olyan helyen, ahol oszlopot kellett kikerülni.

A Karácsony Gergely-féle városvezetés eleve sokat töketlenkedett a Blaha ügyében: többször is kitolták a határidőket, ötször módosították a pályázatokat a tér felújításáról. A folytatás sem volt biztató... Fotó: Magyar Nemzet

A Blaha Lujza tér újjáépítésének terveit elsőként Tarlós István főpolgármester ideje alatt készítették el, bővebb műszaki tartalommal és szerényebb költségvetéssel. Karácsonynak már csak a kivitelezési munkát kellett volna megkezdenie, de addig húzta az időt, hogy az általa tartalmilag lecsökkentett terv megvalósítása még négyszáz millió forinttal drágább is lett. Kimaradt a többi között az aluljáró bővítése és akadálymentesítése lift segítségével, illetve nyilvános WC sem épült. 

Így bográcsoztak a melósok a Somogyi utcában – Fotó: Facebook

A Tarlós-féle felújítási terv kiterjedt a Blaha közvetlen környezetére is, ez is elmaradt volna Karácsony Gergely tervei szerint, de végül a józsefvárosi Fidesz aláírásgyűjtési akciója "kikényszerítette", hogy a VIII. kerületi önkormányzat a zsebébe nyúljon, így legalább a Somogyi Béla utcát felújították.

 A terület szélétől befelé: „Jóvanazúgy!” – Fotó: Metropol

Karácsony Gergely egyébként azzal indokolta a drága újratervezést, hogy a meglévő tervet nem tartotta eléggé zöldnek. Ez azért érdekes, mert az eredeti elképzelésben pont ugyanazok a zöld szigetek szerepeltek. Emellett a Rákóczi útra is terveztek fákat, ami az új tervben már nem szerepelt és nem is ültettek. 

A fapados Blaha előkészítése és kivitelezése összesen három évig tartott és 4,5 milliárd forintba került. Fotó: Magyar Nemzet

A felújítás maga is botrányos volt

Tavalyelőtt olvasóink jelezték, hogy nem halad a munka a Blahán. A Metropol akkor megnézte a helyszínt, ahol ásítozó, unatkozó munkásokat találtunk több alkalommal is. Voltak, akik naponta ötször is inkább kajáltak munka helyett, saját bevallásuk szerint fociztak az aluljáróban. Mindeközben pedig dugóban álltak az autósok. 

Íme a megdöbbentő videónk a helyszínről:

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

mandiner.hu

Ez lesz Tokaj egyik szégyenfoltjának helyén

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-