Létrehozva: 2016.06.26.

Veszélyben a meccsnézés! Felhőszakadás vár a szabadtéri kivetítőkre

Ma este lesz az EB eddigi, számunkra legfontosabb mérkõzése, de veszélyben a szabadtéri szurkolás.

A mai nappal érkező hidegfront elmoshatja a közös szurkolást. 21 órakor kezdődik az eddigi legizgalmasabbnak ígérkező magyar meccs, hiszen a belgák ellen a nyolcaddöntőben ma még nagyobb a tét.

Ahogyan az előző meccseken már megszokhattuk, a szurkolók minden bizonnyal elözönlik majd a nyilvános kivetítőket, és együtt izgulnak a magyarok továbbjutásáért. Csakhogy az ország minden megyéjére riasztást adtak ki heves zivatarok miatt, több megyében, többek közt Pest megyében is másodfokú a figyelmeztetés. Ez különösen azért veszélyes, mert ez a fokú riasztás már felhőszakadást, jégesőt is jelent, mely a nagy tömeggel kombinálva mindenképpen azt jelzi: érdemes észnél lennie a nézőknek!

Aki nem szeretne megázni és el szeretné kerülni az esetleges, vihar miatti pánikot, annak érdemes még időben fedett meccsnézési lehetőség után néznie. Az elszántabb, szabadtéri szurkolók pedig feltétlenül vigyenek magukkal esőbiztos kabátot, hogy ne a megázással kelljen foglalkozniuk a belga-magyar esemény alatt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban