Létrehozva: 2020.09.02.

A 18 éves lányok 87 százaléka erről fantáziál szex közben

Pikáns felmérés készült, de erre az eredményre senki nem számított. A névtelen kérdőívben a fiatal nők kendőzetlenül elárulták a titkos vágyukat, amiről sokszor aktus közben is álmodoznak...

Igencsak meglepő eredményt hozott egy szexoktató online felmérése: az amerikai dr. Justin Lehmiller arra volt kíváncsi, mi a leggyakoribb női szexfantázia. Kiderült, hogy már a 18 éves lányok 87 százaléka is titokban arra vágyik, hogy kipróbálja hármasban az erotikát. Az eredmény amiatt különös, mert a nők általában kézzel-lábbal tiltakoznak az édeshármas ellen, ha a partnerük szóba hozza azt.

Fotó: 123rf

Egy másik felmérésből az is kiderült, hogy igen kevesen próbálták már ezt a bűnös szexfajtát. Bár a férfiak 97 százaléka is gyakran álmodozik róla, mindössze 15 százalékuk élte már át ezt a gyönyört; a nőknek pedig csupán 8 százaléka. Ennek pedig jó oka van…

Egy dolog ugyanis elképzelni, milyen lehet bevenni a játékba még egy nőt, és egy másik mindezt meg is lépni. Dr. Britney Blair szexuálpszichológus szerint a harmadik fél fenyegetést jelent a párkapcsolatra; míg a nők vágynak az ilyenfajta gyönyörre, bejátszik a féltékenység is: mi van, ha a férfinak jobban bejön a másik, és elhagyja őket? Ezért nem csoda, hogy sokan csak a fejükben játsszák le a sikamlós jeleneteket, és hevesen tiltakoznak, amikor a párjuk felveti az ötletet, mi lenne, ha beengednének még egy nőt a hálószobába…

Ez is érdekelhet

origo.hu

Aggódva figyelik a tudósok: nagyon furcsa dolog történik a Vénusszal

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja

vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!