Létrehozva: 2020.06.01.

Lerántotta a leplet az escortlány: innen tudhatod tuti biztosan, hogy megcsalt a párod

Az escort szerint a férfiak mindig megtalálják a módját, hogy félrelépjenek.

Szerző Ripost

Egyre többen kezdik találgatni, milyen hatással lehet a koronavírus-járvány és a karanténba zártság a párkapcsolatokra. Sokan úgy vélik, egy dolognak kedvezett csak a bezártság: kevesebben lépnek félre. Az évekig escortként dolgozó Samantha X viszont teljesen más véleményen van.

Az ausztrál nő a Not Here To Make Friends (Nem barátkozni jöttem) című podcast vendége volt nemrég, melyről a Mirror írt. Ebben Samantha kategorikusan kijelentette, a férfiak megtalálják a módját annak, hogy viszonyuk legyen, még ilyen körülmények között is.

Nem számít, milyen elfoglaltak, vagy hogy egész nap dolgoznak, megtalálják a módját. Akkor is, ha csak 10 perc az út hazáig.

Samantha szerint a legárulkodóbb jel, ha a férfinak vizes a haja, mert ez azt feltételezi, hogy nem sokkal korábban zuhanyozott – ami kérdéseket vet fel. Ehhez kapcsolódóan ha hazaérkezés után azonnal a fürdőszobába rohan, érdemes rákérdezni arra, miért olyan sürgős, hogy lezuhanyozzon.

A nő azt is kiemelte, hogy a férfiak viselkedéséből is levonhatunk bizonyos következtetéseket. Ha hirtelen nagyon elítélő lesz azokkal az emberekkel szemben, akik megcsalják a párjukat, könnyen lehet, hogy benne is csak a bűntudat dolgozik.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

life.hu

Katalin hercegnének le kell mondani azokról, amiket a legjobban szeret: gyökeres változtatásra van szükség

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban