Létrehozva: 2020.07.14.

Koronavírus: 110 napra a manilai reptéren ragadt egy könnyelmű európai turista

A koronavírus-járvány épp kezdett globális méretet ölteni, amikor egy észt turista úgy gondolta, jó ötlet a távol-keletre utazni nyaralni. Az egzotikus kikapcsolódást 3 hetesre tervezte, de végül egy 3 és fél hónapos rémálom lett belőle…

Észtország külügyminisztériuma először februárban közepén adott ki hivatalos tájékoztatót a koronavírus-járvány okozta utazási korlátozásokról és ajánlásokról. Ekkor még szó sem volt határlezárásokról, de nyomatékosan kérték az állampolgárokat, hogy mondják le vagy halasszák el az ázsiai utazásaikat, ugyanis a Covid-19 ebben az időben már javában szedte az áldozatait Kínában, Dél-Koreában, Japánban, Vietnámban és a Fülöp-szigeteken. Egy orosz származású észt férfi, Roman Trofimov, aki vélhetően nem vette figyelembe a kormányzati felhívást, február utolsó hetében mégis Thaiföldre utazott nyaralni – írja a Daily Mail internetes kiadása.

A légközlekedésnek lőttek

Trofimov 3 hetet töltött a festői Thaiföld egyik eldugott kis egzotikus szigetén, majd a nyaralás végén, március 20-án először Bangkokból Manilába repült, hogy onnan térjen haza Európába. Fülöp-szigetek fővárosának nemzetközi repülőterén azonban rémálommá vált a hazaút, ugyanis kiderült, hogy a járványhelyzet miatt az Észtországba tartó járatát törölték, sőt, pár különleges kivételtől eltekintve már egyetlen repülő sem indult nyugati irányba. Az egészben az volt a pláne, hogy a filippínó kormány pont előző napon tiltotta meg az országba történő beutazást és a turista vízumok kiadását, tehát Trofimov a repteret sem hagyhatta el, hogy egy szállodában húzza meg magát addig, amíg a légi közlekedés újra nem indul.

Reptéri fogság

A könnyelmű turista patthelyzetbe került és végül kereken 110 napot várt arra a manilai reptér nemzetközi terminálján, hogy hazarepülhessen. Trofimov ez idő alatt többször is kapcsolatba lépett a fülöp-szigeteki észt nagykövetséggel, hogy menekítsék ki terminálról, de minden esetben elutasító választ kapott. Az észt kormány ugyanis nem volt hajlandó kormányzati gépet küldeni a helyszínre egyetlen ember miatt, a Fülöp-szigeteken lévő diplomaták pedig nem tudták kihozni őt a filippínói tiltások miatt. A férfi saját bevallása szerint a reptéren töltött időszakban az volt a legszörnyűbb, hogy a forgalom drasztikus visszaesése miatt a boltok és az éttermek mindegyike bezárt a terminálon, ezért csak chips- és italautomatákból jutott élelmiszerhez három és fél hónapon keresztül. Trofimov egészségi állapota teljesen leromlott, amit csak tetézett, hogy rendesen tisztálkodni sem tudott, ugyanis a reptéri mosdók csapjain kívül más nem állt a rendelkezésére. Arról nem is beszélve, hogy jobb híján a terminál egyik sarkában húzta meg magát, ahol két vékony lepedőből és egy törölközőből vetett magának ágyat.

Szabadulás a rémálomból

A reptéri kalandjairól Trofimov szinte minden nap beszámolt a közösségi oldalán, innen tudhatjuk, hogy végül április 7-én sikerült hazatérnie egy Manilából Tallinba tartó járat fedélzetén. A férfi a repülőgép utasteréből jelentkezett be közösségi oldalán és mindenkinek köszöntet mondott, aki a kényszerfogsága alatt akár csak egyetlen kedves szóval is próbálta tartani benne a lelket. A bejegyzés alapján Trofimov megpróbáltatásai azonban még mindig nem értek véget, ugyanis az észt fővárosban két hétre karanténba kellett vonulnia, szabad ember pedig csak ezután lehet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

14 másodperc után meglőtte az év legviccesebb öngólját a válogatott focista - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Olimpikonunk játszóterezett a kislányával, majd egyből érezte, nagy a baj

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!