Létrehozva: 2022.05.30.

Ez a csillagjegyed gyógyító csakrája

Minden csillagjegyhez tartozik egy domináns csakra vagyis egy a testben lévő energiaközpont, mely a adott jegy uralkodóbolygójával is összefüggésbe hozható.

Az, hogy az egyes csillagjegyeknél melyik a legerősebb csakra, nagyban hozzájárul a személyiségünk fejlődéséhez, életünk alakulásához, pozitív vagy negatív aspektusaihoz. A csakrák szervezetünk hét nagy energiaközpontjai, melyek függőlegesen, a gerinc vonala mentén helyezkednek el. Ha működésük harmonikus és az energia zavartalanul áramlik a testünkben, egészségesebben, harmonikusabban élhetünk. Ha azonban ez energia áramlását blokkolja valami, és felborul az egyensúly, az különböző testi és lelki betegségekhez vezet.

Fotó: Shutterstock


Kos – Szakrális csakra

A tűz a Kos uralkodó eleme, és pontosan ezért a szakrális csakra, vagy más néven a szexcsakra a legerősebb nála. Ez az életerő központja, mely hihetetlen magabiztossággal és vonzerővel ruházza fel a Kost. Energikus szelleme, szenvedélyes szabadságszeretete egyértelműen illeszkedik a fő csakrájához. Ehhez kapcsolódik az ego, a tudatos életvitel, az érzelmi inspiráció, életöröm. A szakrális csakra gyógyító, harmonizáló kövei a citrin, a sárga tigrisszem és a napkő.

Bika - Szívcsakra

A Bikában rejlő lelkiséget a szívcsakra adja, mely vonzza a szeretetet, a gyógyító energiákat, és egyesíti a csillagjegy szülöttét a magasabb energiákkal. Ennek értelmében gyengéden és teljes odaadással tud szeretni, a viszonzás azonban nehézkes számára, ezért meg kell tanulnia elfogadni a kéretlen segítséget, tanácsokat, kedvességet. Ami a drágaköveket illeti, ennek a csakrának ideális lehehet a rubin, a vörös korall, a gránát és a vörös jáspis.

Ikrek - Torokcsakra

Az Ikrek szülött erősségei a kifejezés, tudás és kommunikáció, valamint az, hogy minden ötletét őszintén, kedvesen és bölcsen közvetíti. Talán nem meglepő, hogy a legerősebb energiaközpontja a torokcsakra, mely a kommunikációért és a kreativitásért felel. A kifejezőkészség és az önelfogadás hiánya ugyanakkor a torokcsakra blokkjára hívja fel a figyelmet. Türkiz és zafír kő segíti a gyógyulást, hogy megfelelő legyen testében az energiaáramlás.

Rák – Harmadik szem csakra

A Harmadik szem csakra erős befolyással van a Rák szülöttre, ezért olyan érzékeny és befogadó más érzéseivel szemben. Megértő viselkedése annak köszönhető, hogy a harmadik szem csakra a két szemöldök között nyitva van és így képes információkat szerezni a szemmel nem látható világból is. Ezen az „ajtón” érkeznek a természetfeletti energiák, hogy kellő inspirációval szolgáljanak, valamint a tisztánlátásért is ez felel. Az ezüst felerősíti a csakrával való érzékelést.

Oroszlán - Koronacsakra

A koronacsakra a legerősebb energiaközpont. A fej tetején található, és a szellemi megvilágosodást biztosítja az Oroszlán számára, ez a megértés, megvilágosodás, isteni energia és szeretet központja. Ha valami blokkolja, az Oroszlán szülött elveszíti a kapcsolatot a felsőbb világokkal és egészen önzővé válik. Mint a Nap szülötte, az arany erősíti a koronacsakra működését, a kristályok közül a tiszta gyémánt segíti abban, hogy nyitott legyen a természetfeletti energiákra.

Szűz – Torokcsakra

A kommunikációért és önkifejezésért felelős torokcsakra sokat segít a Szűznek abban, hogy egyedi kreativitását kifejezésre juttassa, és intelligens megoldásokat alkalmazzon. Megfelelő energiaáramlása révén könnyedén ismerkedik, racionálisan gondolkodik és cselekszik. Ellenkező esetben gátlásossá és túlzottan maximalistává teheti ez a csakra a Szüzet. Ezt a csillagjegyet a türkiz és a kék topáz segíti az egyensúly megtalálásában.

Mérleg – Szívcsakra

A Mérleg békeszeretete és harmóniára törekvése alapvetően határozza meg, hogy melyik az uralkodó csakrája. Különösen romantikus, jóságos és lojális csillagjegy, ezért a szívcsakra a domináns energiaforrása, ami az érzelmek, a szeretet, az életöröm, nagylelkűség, az elfogadás és a megbocsátás közvetítéséért és irányításáért felel. Negatív aspektusában okozhat kimerültséget, félelmet a csalódástól, bizalmatlanságot, kapcsolatfüggőséget. A szívcsakrához kapcsolódó kő az achát és a rózsakvarc.

Skorpió – Szakrális csakra

Hasonlóan a Kos csillagjegyhez a szakrális csakra a domináns nála, amely nem csak a szexualitásért felel, hanem azokért az elemi ösztönökért is, amelyek segítségével a Skorpió mindig és minden helyzetben boldogulni fog. Elsöprő akarat és életerő, kitartás és szívósság fakad ebből az energiaközpontból. Ha nem működik megfelelően az energiaáramlás, az önbizalomhiányhoz, szégyenérzethez, féltékenységhez vezethet. A zafír és a vörös jáspis segítik a csakra tisztítását.

Nyilas – Napfonat csakra

A Napfonat csakra felel az aktív életvitelért, a határtalan szorgalomért és a céltudatosságért, ambícióért. Ez a pont a test erőközpontja is egyben, ezért ha megfelelően működik, a Nyilas szülött energikus, lelkes és rendkívül optimista életszemlélettel rendelkezik. Ha azonban valami útját állja az energiaáramlásnak, enerválttá és céltalanná válik, úgy érezheti, hogy nem találja a helyét a világban. A tigrisszem és a rubin kövek energiája segíthet a blokkot feloldani.

Bak - Gyökércsakra

A szívós és rendkívüli fizikai teherbírással rendelkező Bak szülöttnél egyértelműen a gyökércsakra a domináns. Hatással van a munkájára, a stabilitására mind pénzügyileg, mind fizikailag és segíti a Bakot abban, hogy sikeresen megbirkózzon a nehézségekkel. A félelem a magánytól, bizonytalanságtól blokkolhatja ezt a csakrát. Gyógyítására, tisztítására az ólom a legalkalmasabb, de a smaragd és az obszidián is segíti abban, hogy jobban tudjon kapcsolódni a Föld energiájához. 

Vízöntő - Gyökércsakra

A Vízöntő is a gyökércsakrából meríti kreativitását, termékeny ötleteit. Ennek az energiaközpontnak köszönhetően nagyratörő céljait reálisan hasznosítani tudja és problémamegoldó képessége is bámulatosan működik. Úgy érezheti, hogy bárkivel és bármivel képes szembe nézni a világon. Ha ezek a kreatív energiák felborulnak, az anyagi problémákon túl még gyakori rosszullét is gyötörheti a Vízöntőt. A korall és a lávakő segíthet visszaállítani a csakra természetes egyensúlyát.

Halak – Napfonat csakra

A különleges fantáziavilággal és spirituális érzékenységgel megáldott Halak szülött számára a Napfonat csakra a domináns. Ez a csakra a gyomor közelében található, ott, ahol a szegycsont végződik. Ha teremtő energiái elzáródnak, talajt veszíthet a Halak szülött, és fantáziavilága túlságosan elrugaszkodik a realitástól, spirituális érzékenysége alábbhagy. Az ón és a jáspis segíthetik abban, hogy ismét önmagára találjon, és visszanyerje pozitív kisugárzását.



 



 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

metropol.hu

Kész rejtély: elloptak egy Boeing repülőt, nyomtalanul eltűnt a gép és a két tolvaj is

vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

travelo.hu

Különleges lakóval bővült a budapesti állatkert

ripost.hu

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Így gondozd most az epret, hogy májusra gyönyörű termésed legyen

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban