Létrehozva: 2022.01.18.

Sikeresen folytatódott az oltási akció

Sikeresen folytatódott a januári oltási akció, amelynek második hetében több mint 142 ezer oltást adtak be három nap alatt – közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

György István, aki az országos oltási munkacsoport vezetője is, emlékeztetett arra, hogy a januári oltási akcióban minden hét második felében, csütörtök és péntek délután, valamint szombaton 10 és 18 óra között várják azokat, akik meg akarják kapni a koronavírus elleni vakcinát. Ezeken a napokon előzetes időpontfoglalás nélkül, helyszíni regisztrációval lehet az oltást beadatni.

Az akcióban 101 kórházi oltóponton és további 115 szakrendelőben várják az oltásra jelentkezőket, valamint a háziorvosok is oltanak – emelte ki, hozzátéve, hogy az oltóanyagok rendelkezésre állnak mind a központi oltóhelyeken, mind pedig a háziorvosoknál.

György István elmondta, hogy sikeresen folytatódott a januári oltási akció. Míg január első hetében több mint 135 ezer vakcinát adtak be három nap alatt, az oltási akció második hetében három nap alatt 142 ezer oltást sikerült beadni. Ezek 77 százaléka harmadik oltás volt.

Az államtitkár örvendetesnek nevezte, hogy ismét csaknem 20 ezren vették fel az első oltást.

György István arra biztatott mindenkit, hogy éljen az oltás lehetőségével, hiszen előzetes időpontfoglalás nélkül, helyszíni regisztrációval van erre mód.

Kiemelte: az oltás azért fontos, mert az omikron variáns rendkívül fertőzőképes, valamint azért is, mert a kormány döntött arról, hogy a jövőben a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá alakul.

Azt kérte, aki már négy hónapnál régebben kapta meg a második oltást, vegye fel a harmadikat is, különben az igazolványa nem lesz érvényes. Az oltási igazolvánnyal kapcsolatos információk néhány napon belül jelennek meg – tette hozzá.

Az orvostudomány egyöntetű álláspontja, hogy az idő múlásával a szervezet védettségi szintje csökken, míg a harmadik oltás felvételével 90 százalék körülire emelkedik – mondta.

„Nem szabad bízni abban, hogy az átesettség megfelelő védettséget jelent” – figyelmeztetett. Az orvosi protokoll szerint azoknál, akik megfertőződtek és még nem kapták meg az oltásukat, javasolt, hogy „a gyógyulást követően azonnal oltassák be magukat” – tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy a kormány foglalkozott a negyedik oltás kérdésével. A negyedik oltás felvehető lesz az idősek, a krónikus betegek, az immunválaszt csökkentő kezelést kapók és a transzplantáltak esetében, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felsorolt betegségcsoportokban.

Kitért arra is, hogy az 5-11 év közöttiek korcsoportjában már mintegy 67 ezer oltást adtak be. Továbbra is érkeznek az oltóanyagok, jelenleg további több mint 50 ezer gyerek mindkét oltására elég oltóanyag van tartalékban.

„Ahhoz, hogy meg tudjuk fékezni a járványt, mindenképp az oltottak számának növelése szükséges” – hangsúlyozta György István.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így záratták be a konferenciát, ahol Orbán Viktor is felszólalna

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

hirtv.hu

Az orosz fegyveres erők francia zsoldosok állását találták el Szlavjanszkban

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban