Létrehozva: 2021.08.26.

Egymillió forintos aranyhal várja a pecásokat most hétvégén a Szegedi Ifjúsági Napokon

Még nem késő becsatlakozni a versenybe, és érdemes is, hiszen ezúttal az aranyhal hatalmas szerencsét hoz! Ha szeretsz pecázni, ott a helyed!

Már javában tart a Szegedi Ifjúsági napok: az augusztus 29-ig tartó programsorozatra nem csupán a koncertek-, de a pecázás szerelmeseinek is érdemes kilátogatniuk. Ugyanis aki kifogja a horgásztóból az aranyhalat, szép summára számíthat.

Fotó: Szegedi Ifjúsági Napok

A Szegedi Ifjúsági Napok mindig is környezettudatos fesztivál volt, és ennek keretében idén a Tisza élővilágának megóvására és az élővíz védelmére hívják fel a figyelmet a szervezők. A fesztivál területén egy 1000 négyzetméteres horgásztavat alakítottak ki, ahol a fesztiválozók szakemberek segítségével pecázhatnak úgy, hogy közben információt kapnak az élővilág védelméről. Aki pedig kifogja a megjelölt aranyhalat, akár egymillió forintot is nyerhet.

Fotó: Szegedi Ifjúsági Napok

Egy 50x20 méteres medencéből alakítottak ki halastavat a szakemberek, ahonnan a fesztivál vendégei telepített halakat foghatnak ki. Hogy az esélyek egyenlőek legyenek, a szervezők biztosítják a felszerelést, és minden versenyző ugyanazzal a csalival pecázhat. Minden vállalkozó kedvű horgász csak egyszer horgászhat a kijelölt állások egyikén, legfeljebb 60 percig. A szerencsehozó aranyhal egy azonosító chipet kapott; akik kifogják, azok közül sorsolják ki az egymilliós díjat. De nem csupán az aranyhalra érdemes utazni, ugyanis a legtöbb halat kifogók között is értékes ajándékokat sorsolnak ki: az első díj egy Iphone 12 pro, a második dupla bérlet a jövő évi SZIN-re, a harmadik egy SZIN-Dorko ajándékcsomag. A versenyen folyamatosan jelen vannak a szakértők, akik a halak biztonsága érdekében, a halvédelmi szabályok betartásával foglalkoznak a halakkal, illetve engedik vissza őket a tóba. Ha profi pecás vagy, vagy csak szeretnéd kipróbálni magad, érdemes benevezni a versenybe!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

vg.hu

Gyorsforgalmi átadás-dömping: kedden újabb autóutat adnak át Magyarországon

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

hirtv.hu

Vezércikk - Magyar Péter egy politikai anarchista + videó

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

travelo.hu

Nem találnád ki, kik lopták el az aranyhalakat ebből a gyógyfürdőből!

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

ÉLETMÓDI

Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

ÉLETMÓDI

Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van