RETRO RÁDIÓ

Szombattól lehet szavazni a fővárosi állatkertben született tapír nevére

Létrehozva2021. 07. 10. 17:40

- Szombattól jövő hét csütörtök éjfélig lehet szavazni a Fővárosi Állat- és Növénykert honlapján a június 28-án született tapír nevére – közölte az intézmény szombaton

A három név, amire a honlapon a voksokat várják: a Hektor, a Hernandez és a Rezső.

A fővárosi állatkert tapírcsaládja a most született kicsivel együtt négy állatból áll. Suki, a 22 éves anyuka 2009 óta él Budapesten, Géza, a 25 éves apuka 2001-ben érkezett, előző utódjuk, a Hada nevű tapírkislány pedig tavaly február 20-án született.

A tapíroknál a vemhességi idő 13 hónap. A két testvér születése között eltelt 16 hónapnyi idő azt jelenti, hogy Suki a biológiailag lehetséges legrövidebb időn belül életet adott a június végén született kicsinek.

Bár a dél-amerikai, más néven síkföldi tapíroknál (Tapirus terrestris) a felnőttek szinte teljesen egyszínűek, a kicsik csíkosan születnek, és életük első néhány hónapjában csíkosak is maradnak. A csíkok azonban idővel elhalványodnak, de némelyiküknél – általában a lábon – foltokban az állatok felnőtt korára is megmarad.

Az újszülött kizárólag anyatejen él, a szilárd táplálékkal egyhónapos kora után kezd ismerkedni és 6-8 hónapos korára szokik át teljesen a felnőtteknek való étkezésre. A kicsi nemét születésekor még nem sikerült kétséget kizáróan megállapítani, ezért kapja meg a nevét később.

A tapírok állatkerti szaporítása természetvédelmi szempontból is fontos, mivel ez a faj természetes élőhelyén ritkulóban van, természetvédelmi helyzetét a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) sebezhetőnek minősítette.

A tapír nevére szavazni a https://zoobudapest.com/ezt-latnod-kell/hirek/nevet-keresunk-a-tapir-kisfiunak linken lehet. A kistapírról készült kisfilm a budapesti állatkert Facebook-oldalán és Youtube-csatornáján is megtekinthető. A tapíroknak otthont adó Dél-Amerika kifutó látképét webkamera közvetíti az intézmény honlapján.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.