RETRO RÁDIÓ

Tavaszi megújulás 5 lépésben, erre minden nőnek szüksége van

Létrehozva2021. 04. 25. 17:54

A hőmérséklet napról napra kellemesebb, utolsókat rúgja a hideg, de az évszak bőrre gyakorolt hatásai továbbra is szemmel láthatóak. A nagy tavaszi feltöltődés ugyan még várat magára, de már most is rengeteget tehetünk a csapadékos, szeles, hideg időben megfáradt bőr megújításáért

Tisztaság mindenekelőtt

A hidratáló, ránctalanító hatóanyagok csak tiszta bőrön keresztül tudnak felszívódni és a legmélyebb rétegekbe is behatolni. A regenerálás első lépése tehát a mindennapos, alapos bőrtisztítás, amit végezhetünk langyos folyóvízzel és kímélő sminklemosóval is. Hetente egyszer bőrradírozás is javasolt, ami segít eltávolítani az elhalt hámsejteket és kisimítani a hámló részeket. Ezt követően kamillás gőzöléssel tágíthatjuk a pórusokat, hogy a hidratálás még hatékonyabb legyen.

arcápolás
Fotó: pexels.com

Hidratálás kívül-belül

A hideg, szeles időjárás egyik legjellemzőbb „tünete” a száraz, repedezett, hámló bőr, amit a tél végi regenerálás második lépéseként hidratálni kell. A szakember szerint ehhez a legfontosabb az optimális, napi minimum másfél liter folyadékbevitel – lehetőleg szénsavmentes ásványvíz vagy cukrozatlan zöldség és gyümölcslé formájában, de a vízhiányos bőr legjobb barátai a szappan-, színezék- és tartósítószer-mentes hidratáló krémek is.

Védelem a káros napsugarak ellen

Az egyre hosszabb nappalokkal együtt jár a napsütéses órák számának növekedése is. Ami öröm a léleknek, az káros lehet a bőrnek, hiszen a helytelen életmód és a környezeti szennyezés mellett ráncosodást az UV sugárzás is gyorsíthatja. A regeneráló szépségkúra részeként ezért nem feledkezhetünk meg a megfelelő fényvédelemről sem. Válasszunk olyan, a bőrtípusunknak és igényeinknek megfelelő terméket, amely a bőröregedésért felelős UVA sugarak ellen is hatékony – javasolja a bőrgyógyász.

Mélyről jövő ápolás

A bőrápolás terén igazi áttörést jelentenek a növényi őssejtek, amelyek ötvözik mindazt a genetikai információt, amelyek a bőr teljes körű megújításához szükségesek. Fokozzák a sejtek aktivitását, élénkítik a bőr vérkeringését és anyagcsere-folyamatait – emelte ki Dr. Kriston Renáta hozzátéve, hogy a svájci alma, keserű narancs, alpesi rózsa, tengeri kömény, havasi gyopár és nyári orgona kivonatait a kozmetológiában sikerrel hasznosítják arcápoló szérum és emulzió formájában is.

Természetes szépség

A tél végi szépségkúra mit sem érne, ha vastag, maszkszerű sminkréteggel rejtenénk el a természetes szépségünket. Bármilyen legyen is a bőrtípusunk, fontos, hogy kerüljük a mesterséges anyagokat, így natúr kozmetikumok és természetes hatást biztosító, minimális smink – szempillaspirál, pirosító, ajakfény – használatát javasolja.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.