tóth gabi
Baba Vanga még életében megjövendölte szeptember 11-ét és a Brexitet, pedig amikor 1996-ban meghalt, még híre sem volt ezeknek az eseményeknek.
Baba Vangát, valódi nevén Vangelia Gushterovát furcsa jóslatai miatt a „Balkán Nostradamusaként” is emlegetik. Az idős korában meghalt asszony 12 évesen vesztette el a látását, de állapotát mindig is próbálta pozitívan megélni. Azt állította, hogy a vakságért cserébe egy nagyon ritka ajándékot kapott istentől: a jövőbelátás képességét.
Baba Vanga azt jósolta, hogy a világ 5079-ben véget ér, az addig tartó fontos eseményeket pedig hátborzongató precizitással jövendölte meg.
Előre tudott a a csernobili katasztrófáról, a Szovjetunió felbomlásáról, a 2001 szeptember 11-i támadásról, Diana hercegnő haláláról – jóslatai állítólag 85%-ban igaznak bizonyultak.
Közvetlenül halála előtt, 85 éves korában, 1996-ban azt mondta, hogy 2021 lesz az az év, amikor megtalálják a rák gyógymódját.
Baba Vanga azt állította, hogy a 21. század elején az emberiség megszabadul a ráktól: „Eljön az a nap, amikor a rákot vasláncok kötik meg.”
Vad jóslataiban azt is állította erre az időszakra, hogy Európa gazdasága bezuhan, a saját országában valaki merényletet követ el Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen, és az iszlám szélsőségesek támadást indítanak Európában. Állítólag azt jósolta, hogy „A szélsőségesek vegyifegyver-arzenált fognak használni az európaiak ellen.” Baba Vanga hozzátette: „A világ kataklizmáktól és nagy katasztrófáktól fog szenvedni.”
„Az emberek tudatossága megváltozik. Nehéz idők jönnek. Az embereket megosztja a hitük.”
„Pusztító eseményeknek lehetünk tanúi, amelyek megváltoztatják az emberiség végzetét és sorsát.”
Úgy tűnik, hogy a bolgár jövendőmondónak volt néhány szórakoztató jóslata is, például azt mondta, hogy „A benzintermelés leáll, és a Föld megpihen”. A benzingyártás leállításakor a vonatok a napfényt felhasználva repülnek.
Baba Vanga emlékét szülőhazájában egy híres szobor is őrzi:
Legfurcsább jóslata azonban az, hogy 2021-ben egy sárkány veszi át a bolygót. Állítólag azt mondta: „Egy erős sárkány ragadja meg az emberiséget. A három óriás egyesül. Néhány embernek vörös pénze lesz. Látom a 100-as, 5-ös számokat és sok nullát...”
A sárkány és a három óriás Jóslatainak magyarázói azt feltételezik, hogy a „sárkány” Kínát jelenti. A három óriás Oroszország, India és Kína lehet, a pénz pedig a 100 jüanos és az 5000 rubeles bankjegy, amelyek egyaránt vörös színűek.
A néhai jósnő úgy gondolta, hogy a következő 200 évben kapcsolatba lépünk a földönkívüliekkel.
Azt jósolta, hogy „Felfedezik az életet a kozmoszban, és hirtelen kiderül, hogyan jelent meg először az élet a Földön,” hozzátéve: „az emberek kapcsolatba lépnek más világokból származó szellemi testvéreikkel”.
Csak az idő fogja megmondani, hogy Babának igaza volt-e.