Létrehozva: 2020.10.22.

Így került a zseniális magyar borász, Áts Karcsi a Parlamentbe

Immár negyedik alkalommal választotta ki egy szakmai zsűri azokat a borokat, melyek mostantól az Országgyűlés reprezentációs célú borkínálatát gazdagítják.

A vakon kóstoló szakmai zsűri elnöke dr. Kállay Miklós, a Szent István Egyetem professzor emeritusa, a Magyar Borakadémia tiszteletbeli elnöke volt: 18 magyar borvidék 103 borászata által idén benevezett 231 bora közül válogatták ki azokat a különleges nedűket, amelyek Az Országház bora 2020 elismerő címet viselhetik.

A megmérettetésen elsősorban a Kárpát-medencében őshonos vagy már régen meghonosodott szőlőfajták és tradicionális házasítások, borstílusok kaptak szerepet. A pincék összesen kilenc kategóriába nevezhettek versenyborokat: az ország két világhírű házasítása, a bikavér és a tokaji aszú mellett az olaszrizling, a furmint, illetve egy kategóriába sűrítve négy fajta – a hárslevelű, juhfark, ezerjó, kéknyelű – továbbá a kadarka, a kékfrankos, a cabernet franc és idén először rozé is szerepelt a válogatásban.

Az első helyezett borok, Az Országház Bora 2020 cím birtokosai:

Olaszrizling: 2017-es Olaszrizling Birtokválogatás, Petrányi Pince, Csopak

Furmint: 2017-es MAD Furmint Selection, MAD Wine Borászat, Mád

Egyéb fehérbor: 2019-es „Kékderű” Badacsonyi Kéknyelű, Istvándy Pincészet, Káptalantóti

Rozé: 2019-es Gál Kékfrankos rosé, Gál Szőlőbirtok és Pincészet, Szigetcsép

Kékfrankos: 2017-es Teleki Selection – Villányi Kékfrankos, Csányi Pincészet, Villány

Bikavér: 2016-os Egri Bikavér Superior, Thummerer Pincészet, Noszvaj

Kadarka: 2018-as Szekszárdi Kadarka, Németh János Pincészet, Szekszárd

Cabernet franc: 2017-es Villányi Franc, Koch Csaba Vin Art Pincészet, Nagyharsány

Tokaji aszú: 2016-os Béres Tokaji Aszú 6 puttonyos, Béres Szőlőbirtok és Pincészet, Erdőbénye

A második helyezett borok:

Olaszrizling: 2018-as „Varázslat” Csopaki Olaszrizling, Söptei Pincészet, Csopak

Furmint: 2018-as Estate Furmint, Erzsébet Pince, Tokaj

Egyéb fehérbor: 2018-as Örvényesi Juhfark Battonage, Fodorvin Családi Pincészet, Aszófő

Rozé: 2019-es Gál Pinot noir rosé, Gál Szőlőbirtok és Pincészet, Szigetcsép

Kékfrankos: 2017-es Kékfrankos „Hársfás—út”, Sziegl Pince, Hajós

Bikavér: 2017-es Szekszárdi Bikavér, Fritz Borház, Decs

Kadarka: 2019-es Szekszárdi Kadarka, Heimann Családi Birtok, Szekszárd

Cabernet franc: 2015- ös Teleki Tradíció – Villányi Franc, Csányi Pincészet, Villány

Tokaji aszú: 2016-os Royal Tokaji 6 puttonyos Aszú, Royal Tokaji Borászat, Mád

A harmadik helyezett borok:

Olaszrizling: 2017-es Szent György-hegyi Olaszrizling Válogatás, Nyári Pince, Hegymagas

Furmint: 2017-es Gróf Degenfeld Tokaji Furmint „Zomborka”, Gróf Degenfeld Szőlőbirtok, Mezőzombor

Egyéb fehérbor: 2019-es Soltvadkerti Ezerjó, Frittmann Borászat, Soltvadkert

Rozé: 2019-es Pirkadat, Kányaváry Borbirtok, Zalaszabar

Kékfrankos: 2016-os Etyeki Kúria Kékfrankos, Etyeki Kúria Borgazdaság, Etyek

Bikavér: 2016-os Síkhegy Egri Bikavér Grand Superior, Gál Tibor Pincészet, Eger

Kadarka: 2018-as Frisch Kadarka, Koch Borászat, Borota

Cabernet franc: 2015-ös Tűzkő Cabernet Franc, Tűzkő Birtok, Bátaapáti

Tokaji aszú: 2016-os Áts Pincészet Tokaji Aszú, Áts Családi Pincészet, Tarcal

 

Sokan érezhetnek csalódottságot a lista láttán, hiszen egy korábbi nemes vetekedés végén idén Áts Károly lett a borászok borásza, nevét július óta csillag őrzi a Szent István Bazilika előtti sétányon. De sebaj, a bronzérem is szépen csillog! Ráadásul jövőre újra végigkóstolják az Országházban a legszebb magyar borokat, s változhat a sorrend.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!