RETRO RÁDIÓ

Szépségkirálynő lehet a járvány frontvonalában harcoló szexi ápolónő!

Szépségkirálynő lehet a járvány frontvonalában harcoló szexi ápolónő!
Gaál József
Szerző
Gaál József
Létrehozva2020. 08. 11. 13:20

A 22 éves Lizzy Willis nemrég még koronavírus-fertőzött betegek életéért küzdött, most meg egy hajszál választja el attól, hogy Anglia szépe legyen.

Az ápolónőként dolgozó Lizzy Willis bejutott a Miss England szépségverseny elődöntőjébe, így már csak két fordulóban kell a legjobbnak bizonyulnia ahhoz, hogy ő legyen Anglia szépe 2020-ban - írja a Daily Star internetes kiadása.

Az 22 éves Willis decemberben vállalt ápolói munkát a London belvárosában található Szűz Mária Kórházban. A friss diplomás fiatal lány ekkor még nem is sejthette, hogy 2020 milyen megpróbáltatásokat tartogat az egészségügyi dolgozók számára.

Willis elmondása alapján márciustól kezdve kaotikus állapotok uralkodnak a brit kórházakban a járvány miatt. Vele például az is előfordult, hogy napi 12-14 órát kellett dolgozna két héten keresztül, mert a koronavírus-fertőzött betegek szó szerint elárasztották az intenzív osztályt, ahová ő is be volt osztva.

„Az egyik túlhajszolt napom után jött a szépségverseny ötlete. Otthon feküdtem az ágyamban és nem tudtam aludni a sok stressztől, ami a kórházban ért. Épp a telefonomat nyomkodtam, amikor szembe jött velem egy tavalyi hír arról, hogy a Miss England szépségversenyt egy orvos, Dr. Bhasha Mukherjee nyerte meg tavaly. Ekkor határoztam el, hogy jelentkezek az idei megmérettetésre, hátha újra egy egészségügyis fejére kerül a korona” – mesélte indulásának körülményeit Willis a sajtónak.

A fiatal ápolónő egyébként komoly modellkarriert futott be pár évvel ezelőtt, tehát otthonosan mozog a kamerák előtt és a kifutón. Az orvosi egyetem mellett nagy divatcégekkel dolgozott együtt, hogy legyen pénze albérletre, illetve fedezni tudja a tanulása kapcsán felmerülő kiadásokat. Mindemellett ráadásul a brit hadsereg tartalékosképzőjét is elvégezte 2019-ben, ami azt jelenti, hogy egy természeti katasztrófa, vagy ellenséges támadás esetén azonnal szolgálatra kell jelentkeznie, ha behívják.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.