Létrehozva: 2020.07.04.

Teljesen másképp kell számolni a kutyaéveket, mint ahogy eddig hittük

Megdőlt az az elmélet, hogy egy kutyaév hét évnek felel meg.

Eddig mindenki azt hitte, egy kutyaév hét évnek felel meg. Ez az elmélet most azonban megdőlni látszik. Egy friss kutatás szerint ugyanis a fiatalabb ebek gyorsabban öregszenek, mint azt korábban gondoltuk – írta a Guardian.

A Cell Systems című tudományos lapban megjelent tanulmány szerint egy

egyéves kölyökkutya életkora megközelítőleg harminc évnek felel meg emberi léptékben.

A kutatásban a DNS epigenetikai változását figyelték meg, ez a gének olyan öröklődési formájának vizsgálata, amely nem jár együtt a DNS szekvenciájának megváltozásával. A tudósok az emberi genom fejlődését vetették össze a kutyákéval.

A genetikai elemzést száz labrador retrieveren végezték el. Volt köztük kölyökkutya és egészen idős állat is.

Az eredmény szerint egy kölyökkutya egyévesen már harmincévesnek mondható emberi léptékben. Ezt onnan állapították meg, hogy az első évben a kutyák genomjában sokkal jobban felhalmozódtak a metilcsoporthoz tartozó molekulák, mint az emberekében. Ugyanakkor ahogy halad előre az idő, ez a tendencia megfordul, a kutyáknál az öregedés jócskán lelassul.

Ez alapján egy héthetes kutya egy kilenc hónapos csecsemőnek felel meg, négy kutyaév nagyjából 54 emberi évet tükröz, a 14. életévüket betöltő kutyák pedig nagyjából a hetvenes éveikben járhatnak, ha magunkhoz hasonlítjuk őket.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!