RETRO RÁDIÓ

Berakta a kádba a gyerekeket a meggondolatlan anyuka, durva, ami eztán történt

Létrehozva2020. 06. 09. 17:20

Brutális látvány fogadta, amikor visszatért hozzájuk a fürdőszobába, a legvadabb rémálmában se számított volna ilyesmire. Az biztos, hogy egyetlen édesanya sem kívánja azt átélni, amit ő...

A 32 éves brit anyuka rettentően elhavazódott a háztartással és a távmunkával a karantén alatt, ezért úgy gondolta, ad egy kis vízfestéket a gyerekeknek, hogy lekössék magukat festegetéssel, míg ő bejelentkezik videokonferenciára. Mivel nem akarta, hogy mindent összefestékezzenek maguk körül, ezért úgy döntött, az üres fürdőkádba teszi őket. Rosszabbul nem is dönthetett volna…

Fotó: Pixabay

Ugyanis a két kisgyerek tizenöt perc alatt olyan festékes káoszt csinált a fürdőszobában, amilyenre még a legharcedzettebb szülők sem lehetnek elég felkészültek. Nem csupán a kád és a csempe volt összekenve, de a gyerekek is tetőtől-talpig…

null

null

Az anyuka nevetve nyilatkozta, hogy többször le kellett zuhanyoztatni a kislányt és a kisfiút, de halványan még napokig látszottak festékfoltok rajtuk. Hogy pontosan mennyi ideig tartott tisztára varázsolni a fürdőszobát, nem árulta el, csak annyit, hogy eltartott egy darabig.

 

null

null

Az biztos, hogy többé nem hagyja magukra a gyerekeket festék, samponok és tusfürdők társaságában a fürdőszobában, nyilatkozta a Daily Mail-nek.

null

null

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.