RETRO RÁDIÓ

Koronavírus – A járvány idején keletkezett feljegyzéseket, naplókat vár a Magyar Nemzeti Levéltár

Létrehozva2020. 05. 12. 22:00

A koronavírus-járvány idején keletkezett feljegyzéseket, naplókat vár a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, hogy a jövő generációi személyes élményeken keresztül is megismerhessék a pandémia egyénre, társadalomra, közigazgatásra, oktatásra, egészségügyre és gazdaságra gyakorolt hatásait.

A gyűjtés célja, hogy a most rögzített élmények a történelem részeként fennmaradjanak és kutathatóvá váljanak az utókor számára.

A hét éves kisfiú és levelei
Fotó: Northfoto

Mint írják, a 21. század első, az egész világ életét befolyásoló eseménye a koronavírus-járvány, amelynek következtében mindannyiunk élete gyökeresen megváltozott: bezártak az óvodák, az iskolák, a mozik, a színházak, a közgyűjtemények és az üzletek nagy része. Kiürültek a közterek, a tömegközlekedési eszközök. Az otthoni munkavégzéssel, a kijárási korlátozások bevezetésével a lakosság a négy fal közé kényszerült, életünkben minden korábbinál nagyobb szerepet kapott az online világ.

„Miként változtatta meg életünket a koronavírus? Hogyan éljük meg a vészhelyzet uralta mindennapokat? A hétköznapi emberek beszámolói, naplói a legpontosabb forrásai lehetnek egy-egy időszak, jelentős történelmi esemény kortársi tapasztalásainak, és számos személyes részlettel gazdagítják ismereteinket az adott időszakról”

Mint írják, a naplók további erénye, hogy a múlt egyidejű átélését rögzítik, míg az utólag készült visszaemlékezésekben már tükröződnek íróik későbbi tapasztalatai is.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának felhívására beadott dokumentumok egy iratértékelési folyamatot követően a levéltár állományába kerülnek. A felajánlásra szánt dokumentumokat elektronikus formában a [email protected] e-mailre várják.

Mivel a Magyar Nemzeti Levéltár jelenleg zárva tart, a papíralapú feljegyzéseket személyesen a vészhelyzet elmúltával, a korlátozó intézkedések feloldását követően tudják átvenni az Országos Levéltár Bécsi kapu téri épületében – áll a közleményben.

Mint írják, az iratanyag átvétele és elhelyezése az 1995. évi LXVI. törvény értelmében történik. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának gyűjtőköréről, az iratbeadás módjáról a https://mnl.gov.hu/tajekoztatok linken találhatók további információk.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.