RETRO RÁDIÓ

„Éles fájdalomra tértem magamhoz, azt hittem haldoklom” – műtét közben ébredt fel a nő

Mellrak01
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 05. 16. 16:20

Gyakran előfordul, hogy a betegek műtét közben magukhoz térnek.

Rachel Benmayor 28 éve, nyolc és félhónapos terhesen került kórházba, miután a vizsgálatok kimutatták, hogy a vérnyomása rohamosan emelkedik. Még a kapott gyógyszerek ellenére is.

Fotó: Pixabnay.com

Az orvosom először csak szigorú ágynyugalmat javasolt, mert bízott benne, hogy ennyi is elég lesz ahhoz, hogy elodázzuk a szülést” – idézi a brit asszonyt a Guardian. Csakhogy egy ponton túl az ágynyugalom kevésnek bizonyult: Rachel vérnyomása továbbra is emelkedett, orvosa ezért úgy döntött megindítja a szülést.

Rachel ezután több mint 15 órát vajúdott, hiába. Mivel a méhszája nem tágult megfelelően, az orvosok az anya és a baba érdekében végül a sürgősségi császármetszés mellett döntöttek.

A beavatkozás természetesen altatásban zajlott. Arra még tisztán emlékszem, hogy betolnak a műtőbe. A maszkra is, amit kaptam. A gázra is, amitől aludnom kellett volna. Utána sokáig semmi. Éles fájdalomra tértem magamhoz – a műtét kellős közepén.”

A kétgyerekes anyuka azt mondja, soha életében nem érzett még ahhoz fogható fájdalmat, mint akkor és ott a műtőasztalon. „Hiába voltam magamnál, jelezni egyáltalán nem tudtam, nem is igen értettem, mi történik velem. A körülöttem lévő hangokra és a fájdalomra emlékszem, ami egy idő után olyan volt, mintha egy teherautó előre és hátra gördülne a hasamon.” Rachel elárulta azt is, hogy egyáltalán nem tudta, hol van, fogalma sem volt arról, hogy a műtétje kellős közepén tért magához, sőt. „Azt hittem, autóbalesetünk volt, és haldoklom.”

Nem Rachel az egyetlen, akivel ilyesmi megtörtént. A Spiegel Online korábbi felmérése szerint a Németországban évente 8 millió ember közül legalább 8 ezer ilyen-olyan formában magához tért műtét közben, függetlenül a drága berendezésektől és a hatékony gyógyszerektől.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.