RETRO RÁDIÓ

Nem bizonyított, hogy kilégzéssel terjed a koronavírus

Nem bizonyított, hogy kilégzéssel terjed a koronavírus
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 04. 08. 05:20

Egymást cáfoló eredményekre jutottak a koronavírus terjedését vizsgáló szakértők.

A tüdőgyulladást okozó új típusú koronavírus, a Covid-19 a szakértők szerint elsősorban köhögés és tüsszentés során szétszóródó apró cseppekkel fertőződik tovább. Ennek alapján az feltételezik, hogy a beszéddel és kilégzéssel is terjeszthető és átadható a vírus.

Ebből kifolyólag szokták ajánlani az orvosok, hogy a fertőzött személyektől, valamint a tüsszögő és köhögő emberektől ajánlott megtartani az egy méter vagy annál nagyobb távolságot, hogy elkerüljük a levegőben terjedő vírust – írja a Science Alert.

Fotó: ShutterstockA Nebraskai Egyetem kutatócsoportjának tanulmánya során azt próbálja kideríteni, hogy az új koronavírus részecskéi mennyire képesek terjedni a levegőben. Mivel a páciensek közelében különböző felületeken is megtalálták a SARS-CoV-2 részecskéit, ezért arra következtettek, hogy nagy távolságon is képes tovább terjedni.

Ezzel ellentétben a hongkongi Queen Mary Hospital szakértő csapata teljesen más megállapításra jutott. A tudósok a Covid-19 fertőzött betegek állának közelében begyűjtött levegőmintákat tanulmányozva nem találták meg a vírushordózóit.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint nagyon specifikus körülmények között találtak csak bizonyítékot arra, hogy bioaeroszolok is szerepet játszhatnak a vírus terjedésében. Annyi biztos, hogy további vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy pontosabb információt kapjanak a kutatók a koronavírus terjedéséről.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.