tóth gabi
Erre mondják, még jó, hogy lehet kapni. Máskülönben az ehető és állítólag finom tojást legalább hazai emu tojta.
Bár az ember manapság ritkán jár piacra, de húsvét előtt azért sokan kimerészkednek vásárolni. Tegyük hozzá: enni kell, és az ünnepi asztal járvány idején sem maradhat üres. Kedves olvasónk a Bosnyák téri piacra látogatott el, ott szúrta ki a különös tojást az egyik árusnál.
A hatalmas, méregzöld tojások egy kosárkában lapultak, onnan mosolyogtak a vevőkre. Azt, hogy mi is a furcsa portéka, nem volt nehéz kitalálni, hiszen rögtön mögötte egy tábla hirdette: emutojás 4.500 forint!
Mondanunk sem kell, nemcsak a tojás bizarr színén és méretén, de az árán is kiakadtak a vevők. Olvasónk meg is kérdezte az árust, hogy mire jó az emutojás, de azt az egyszerű választ kapta, hogy ugyanúgy kell felhasználni, mint a tyúktojást, csak éppen ez sokkal nagyobb és nehezebb feltörni. Olvasónk ekkor azt kérdezte, vajon ki veszi meg ennyi pénzért a tojásszörnyet, de egy háziasszony már nyúlt is a kosárba és elvitte az egyik tojást. Azt mondta, egyszer az életben szeretné kipróbálni és vannak rá otthon öten, úgyhogy biztosan el fog fogyni. Ő személy szerint rántottát készít belőle, legyen egy kicsit különleges az idei húsvét.
Olvasónk csak hüledezett, de az eladó még folytatta a tájékoztatást. Az emuk ugyanúgy tavasszal kezdenek tojni, mint más baromfik, úgyhogy a következő hetekben mindig lesz nála friss emutojás. Azt a kérdést, hogy megéri-e a különlegesség az árát, egyetlen mosollyal ütötte el. „Az emutojás nem olcsó, viszont 10 tyúktojásnak megfelelő anyag van benne, ráadásul sokkal finomabb.” Ez mind rendben is van, csakhogy a tojás darabja 40-50 forint között mozog, így az emutojás éppen tízszer kerül többe, mint 10 db tyúktojás. Mondjuk, egyszer szívesen kipróbálnánk, de, hogy mindig ebből készüljön a piskóta, a nokedli meg a reggeli rántotta, az nyilvánvalóan óriási luxus...
Az emut, mint haszonmadarat, Új-Zélandról hozták Magyarországra az 1970-es évek végén, és azóta elszórt állományokban tartják országszerte. Ma hazánkban kb. 4500 db emu lehet.