Létrehozva: 2020.01.13.

Ebben az étteremben kiszámlázzák a vendégek „hülye kérdéseit”

Furcsa, de a vendéglátóhelynek minden joga megvan ahhoz, hogy megsarcolja a vendégeket az együgyű kérdéseik miatt.

Szerző Gaál József

A Colorado államban található Denver egyik belvárosi éttermében 38 centet, azaz átszámítva nagyjából 120 forint ütöttek föl egy hülye kérdésért az egyik vendégnek - írja a Daily Mail internetes kiadása.

(Reddit)

A különös tétellel kiegészített számláról készült kép a Reddit nevű közösségi oldalon jelent meg először, majd futótűzként terjedt szét az interneten. Mint később kiderült egyáltalán nem egyedi esetről van szó, ugyanis a Tom's Diner nevű denveri étteremben bevett gyakorlat, hogy az ostoba kérdéséket feltevő vendégeket megsarcolják. Ehhez pedig minden joga megvan a vendéglátóhelynek, mivel az étlap apró betűs részében maradéktalanul feltüntetik, hogy „pénzbüntetés” jár az együgyű kérdésekért.

A szokatlan számlázási eljárásról szinte minden nagyobb amerikai sajtótermék beszámolt, a Today című lap pedig fel is kereste az étterem tulajdonosát, Landry-t.

(facebook)

„Ezt az egész gyakorlatot egy vicces játéknak szántuk. Szerintünk fontos, hogy megvilágítsuk a dolgokat a mai világban. Valójában nagyon ritka az, amikor valaki tényleg feltesz egy annyira ostoba kérdést, hogy a 38 centes tételt felütjük neki. Az a gyakoribb, hogy az emberek elolvassák az apró betűs részt, és szándékosan tesznek fel együgyű kérdéseket. Legutóbb például azt kérdezte egy vendég, hogy található-e víz a jégben.” - fogalmazott Landry.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

Követelőző fekete migránsokkal telt meg a híres New York-i City Hall Park

ripost.hu

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban