RETRO RÁDIÓ

800 kilométerre kóborolt el otthonától egy kutya, másik országban találtak rá

800 kilométerre kóborolt el otthonától egy kutya, másik országban találtak rá
Gaál József
Szerző
Gaál József
Létrehozva2020. 01. 28. 12:10

A fiatal kiskutya egy 200 kilométer széles tengerszoroson is átkelt a kalandja során.

A négyéves uszkár, Moses kiszökött az Észak-Írországban található belfasti otthonának kertjéből december közepén, majd hat hét elteltével, január végén, 800 kilométerrel arrébb, az angliai Cambridge-ban találtak rá – írja Mirror internetes kiadása.

Egyelőre nem világos, hogy Moses miként kelt át az Észak-Írországot Angliától elválasztó, helyenként 200 kilométer széles Ír-tengeren. A legvalószínűbb elképzelés szerint a kutya felszökött a belfasti kikötőben egy konténerhajóra, amivel Liverpoolba utazott, majd onnan még 300 kilométert tett meg a Londontól északra található egyetemvárosba. A feltételezések szerint ezen a távon vonatozott a kutya – persze a teljes valóságra valószínűleg sosem derül majd fény.

Végül egy állatvédő egyesület fogta be a házi kedvencet, akinek több foga is hiányzott és a szőre foltokban kihullott a kalandos útjának a végére. A gazdi Carol Hill és lánya, Joan természetesen azonnal útra keltek, amikor meghallották a hírt, hogy a család kutyusa előkerült. Mindketten elmondhatatlanul örültek az uszkárnak, hiszen éjt nappallá téve csak őt keresték, miután kiszökött belfasti otthonuk kertjéből. Joan sírt is amikor újra magához ölelhette a göndör szőrű kis fekete kutyust.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.