RETRO RÁDIÓ

Meghalt a rákbeteg kislány, akit 4 éven keresztül félrediagnosztizáltak

Meghalt a rákbeteg kislány, akit 4 éven keresztül félrediagnosztizáltak
Gaál József
Szerző
Gaál József
Létrehozva2019. 12. 16. 18:10

Élete utolsó napjaiban a saját temetését tervezete a 8 éves gyerek, miután az orvosok közölték családjával, hogy nem tudnak rajta segíteni.

December 15-én, vasárnap elhunyt a nyolc éves Darcy McGuire, akit az orvosok több mint 4 éven keresztül félrediagnosztizáltak, és csak idén januárban állapították meg, hogy a kislány szervezetét a rák egy nagyon ritka fajtája támadta meg – számol be a tragédiáról a Metro internetes kiadása.

(facebook)

A skóciai Glenrothes városában élő McGuire-család először 2014-ben vitte orvoshoz az akkor 3 éves Darcyt, miután a kislánynak múlni nem akaró fájdalmak jelentkeztek a háta felső részénél. Ezt követően Darcyt számtalan kórházban több orvos is megvizsgálta, de senki sem jött rá, hogy mi okozza a panaszait.

A hónapok múlásával aztán a kicsi lány egyre fáradékonyabbá vált, és végül már játszani sem volt ereje a kortársaival. 2018 végén a napjai nagy részét az ágyban töltötte és a mosdóba sem tudott kijutni segítség nélkül. A szakemberek pontos diagnózist végül csak idén januárban állítottak föl, amikor kiderült, hogy a lány szervezetét egy nagyon ritka rákbetegség, a chordoma nevű csontdaganat támadta meg. Ez a szörnyű kór nagyjából 1 millió emberből egyet érint és egy genetikai rendellenesség miatt alakul ki. Sajnos a diagnózist túl későn állították föl az orvosok, akik azt mondták a családnak, hogy a kislány tünetit egy darabig még tudják kezelni, de az életét már nem lehet megmenteni.

A nyolc éves Darcy végül most vasárnap hajtotta örök álomra a fejét. A kicsi lány élete utolsó napjaiban a saját temetését tervezte.

(facebook)

„Életem legszörnyűbb napja volt, amikor megtudtam, hogy a lányom gyógyíthatatlan rákbeteg. Dühöt és csalódottságot éreztem, mert én mindig is tudtam, hogy valami nagyon nagy baja van. Istennek hála nem szenvedett sokat, amikor elment. Erős és bátor volt a szenvedéssel töltött hónapok alatt végig, ami nekem is erőt adott. Nagyon hálás vagyok, hogy nyolc gyönyörű évet töltött a családunkban, mi mindent megadtunk neki, amit egy szülő megadhat a gyermekének. Még a temetését is megtervezte magának, és én mindent úgy fogok csinálni, ahogy ő szerette volna. Emelt fővel szeretném megélni a tragédiát, ami velünk történt” - fogalmazott lánya elvesztéséről egy Facebook bejegyzésben az elhunyt Darcy édesanyja, Carol.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.