RETRO RÁDIÓ

Nagyon durva, mit talált a csinos ápolónő új nadrágja zsebében

Gaál József
Szerző
Gaál József
Létrehozva2019. 09. 04. 21:00

Egészen elképesztő, hogy ilyesmi megtörténhet. A fiatal lány teljesen joggal ment vissza a boltba reklamálni.

Szó szerint sokkot kapott a munkahelyén az amerikai Washingtonban élő Payton Wilson, amikor újonnan vásárolt nadrágjának zsebéből egy ismeretlen eredetű véres tampont húzott elő – írja a Sun brit bulvármagazin internetes kiadása.

A 20 éves egészségügyi dolgozó a helyi Walmart üzletben vett magának néhány munkába való nadrágot, Az egyiket már másnap felvette, ennek a zsebéből került elő a vászondarabba csomagolt használt tampon.

Mivel a fiatal lány rendszeresen dolgozik munkahelyén vérmintákkal, azt hitte, csak egy korábban zsebrevágott használt törlőkendőt halászott elő a nadrágjából. De gyorsan kiderült, hogy a gyanús csomag valami egész mást rejt.

„Épp az irodai asztalomnál ültem, amikor éreztem, hogy valami nyomja a lábam. Úgy emlékeztem, hogy semmit sem raktam a zsebembe. Belenyúltam és egy darab véres rongyot szedtem ki belőle. Először azt hittem, hogy vérfoltot töröltem fel korábban a ronggyal, amit ostoba módon zsebre vágtam. Aztán kicsomagoltam, és egy véres tampon volt benne. Sokkot kaptam, a gyomrom is felfordult. Nem tudom elképzelni, hogy került a nadrágom zsebébe, én biztos nem raktam oda. Lehet, hogy valaki viccből tette a zsebembe, mindenesetre borzasztóan undorító volt.”

- mesélte történetét Payton, aki tamponostul vitte vissza a nadrágot a hipermarketbe, ahol vette.

A bolti eladók szerencsére nem akadékoskodtak. A nadrág árát visszafizették, valamint egy 50 dollár értékű vásárlási utalványt is adtak kárpótlásul a fiatal lánynak.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.