RETRO RÁDIÓ

Teljesen kiakadt a férfi, amikor meglátta, mit művel szerelme titokban

Fenyő Bori
Szerző
Fenyő Bori
Létrehozva2019. 08. 19. 05:45

Nem tudja, mire vélje a dolgot és mitévő legyen.

Az interneten kért segítséget egy fórumon a fiatal férfi. Tanácstalanná vált, mert olyasmivel szembesült, amire korábban még csak nem is számított. Párjával néhány hónapja járnak, a friss kapcsolat felhőtlen és boldog. Csakhogy valami egészen furcsa dologra lett figyelmes a srác.

Feltűnt neki, hogy amikor nála alszik a lány, néha üressé válik éjszaka az ágy. Eleinte visszaaludt ilyenkor, arra gondolt, hogy csak mosdóba ment ki a nő. Aztán egyik alkalommal nem tudott újra elaludni, és gyanús lett számára, hogy nem kerül elő szerelme. Nagyjából negyedórával később nyílt a bejárati ajtó és beosont rajta a lány. A férfi úgy tett, mint aki alszik, és félig behunyt szemmel figyelte, amint a másik halkan visszafekszik mellé, reggel pedig úgy keltek fel mindketten, mintha mi sem történt volna.

Ezek után már kimondottan várta a következő hasonló éjjelt, és újra meg újra megismétlődött ez a jelenet. Nem is várt sokkal tovább, hanem egyik alkalommal, amikor észlelte, hogy felkel mellőle a párja, lopva elindult utána és követni kezdte őt. Meglátta, hogy a lány a közeli benzinkútra tér be, ott időzik egy darabig. Amikor elindult kifelé a gyanútlan nő, akkor gyorsan beelőzte őt a férfi, hogy már az ágyban várhassa.

Néhány hasonló este után végül rákérdezett, mégis mi történik itt... LAPOZZ!

A lány eleinte nem akart semmit felelni, majd nagy nehezen kibökte, hogy nagyon szégyenli, amikor mosdóba kell mennie, ezért inkább megpróbálja visszatartani, és akkor elintézni, amikor a férfi alszik. Méghozzá a lakáson kívül, egészen pontosan a benzinkút vécéjében.

A beszélgetésből vita lett, a vitából feszültség és gyanakvás, most pedig már csaknem két hete nem beszél egymással a pár. A fickó ugyanis nem tudja eldönteni, higgyen-e a szerelmének. És ha el is hiszi, akkor nem túl bizarr és furcsa-e ez a viselkedés ahhoz, hogy normálisan folytatni tudja a kapcsolatot.

A kommentelők szerint bolhából csinál elefántot. A férfi viszont még nem döntött, mitévő legyen.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.