Philip Pocock berlini sorozata először látható Magyarországon

Philip Pocock neves fotóművész munkáit már bemutatták a világ legrangosabb kiállítóhelyein – egyebek mellett a Velencei Biennálén, a berlini Transmedialén,  a New York-i Whitney Museum of American Artban, a kölni Ludwig Museumban, a karlsruhei ZKM-ben, a szöuli Nam June Paik Art Centerben, a helsinki Kiasmában, a brüsszeli Palais des Beaux-Arts-ban, az amszterdami Stedelijk Museumban, a Berlinische Galeriéban, az Art Gallery of Ontarióban és az Art Baselen, illetve az Art Cologne-on. Magyarországon azonban most először látható a berlini fotósorozata.

A művész 1982-ben készítette Berlinről a fal (és így a világ) két oldalán a különleges, gyakorlatilag semmilyen más fotóalapanyaghoz nem hasonlíthatóan festői színhatásokat lehetővé tevő, 2011 óta nem gyártott Cibahachrome anyagra készült vintázs fotók negatívjait.

A berlini sorozat

Pocockot a második világháború után négy szektorra (amerikai, brit, francia és szovjet) osztott várost reprezentáló négy fotográfus egyikeként a Berlinische Galerie hívta meg Berlinbe 1982-ben, a város alapításának 750. évfordulójára (1987) készülve. Külön érdekesség, hogy a meghívást Pocock barátja, mentora és akkori főnöke, Robert Capa öccse, Cornell Capa ajánlására kapta, Pocock ugyanis a 80-as években a Cornell Capa által New Yorkban alapított International Center of Photographyban tanított Cibachrome fotózást.

A sorozat és egyben a kiállítás címe, Mauerkrankheit (Faliszony) a német pszichológiatörténetben külön helyet foglal el. Egy, a depresszióra hasonlító tünetegyüttest jelöl, amit a Berlini fal felállítása okozott. A művész a berlini fal két oldalán több mint 2000 fotót készített – ezekből válogat az INDA Galériabeli kiállítás.

Pocock rendkívüli érzékenységgel ábrázolta a körülötte lévő világot, a korabeli Berlin kulturális undergroundját, a punkokat, a lakásfoglalókat, a „városi indiánokat”, művészeket, zenészeket, hétköznapi lakókat, a házfalakat, falfirkákat. Képei között olyan egyéb különlegességek is láthatók, mint a Werner Herzog Caspar Houser című filmjének főszerepét alakító Bruno Schleinstein portréja.

A berlini sorozaton belül is külön csoportot képviselnek az úgynevezett kettős vagy többes expozíciók és nagyítások, az olyan képek, amelyeken egy filmkockára kétszer fotózott a szerző, illetve egy fotópapírra két vagy több felvételt nagyított. A kettős exponálások alapja a berlini sorozatban nem a technikai kísérletezés volt, a különleges technikát az élet alkotta. Pocockot a Stazi munka közben letartóztatta, kameráját és filmjeit elvette, és amikor a tekercseket visszakapta, az egyik, csodával határos módon épen maradt alapanyagot véletlenül visszatette a gépébe. Így fényképezett egymásra két jelenetet egy kockában.

A véletlen a megosztott város pszichózisát és szürrealitását tökéletesen szemléltető technikát nyitott meg előtte, amelyet később szándékosan is használt.