
Jó szándékkal posztolt az édesanya, de ami lett belõle, az egészen másképp alakult...
Egy anyuka a jó ég tudja, miért, de úgy döntött, hogy megvédi fiát. Pontosabban elébe megy mindenféle vádnak, még mielőtt elvakultabb feministák esetleg az ő gyerekét is megvádolják azzal, hogy bármilyen illetlen vagy nőket sértő dolgot tett. Szóval úgy gondolta, hogy ha már elindult (bár azóta nagyjából le is csengett) a "metoo" kampány, akkor ő pedig kiáll a gyermekéért. Ez persze lehetne kedves dolog is, bár kérdés, hogy egy anyuka miért ártja bele ilyesmibe magát, arról már nem is beszélve, hogy elég bizarr képet választott mindehhez.
![]()
Az internet népe viszont imádja az ilyen megmozdulásokat, és teljesen lázba jött. Először az érintett fiú reagált anyukája posztjára, de aztán sorra jöttek az újabbnál újabb remek alkotások.
Pieter Hanson először a barátaitól értesült a szülői "támogatásról", de már akkor, amikor közölték vele, hogy a tudta nélkül lényegében internetes vicc-vírussá vált. Méghozzá egy olyan kampány emblematikus arcaként, amely arra akarja felhívni a figyelmet, hogy egyre több nő hamisan vádolja meg erőszakkal az ártatlan férfiakat.
Hogy mit lépett erre a fiú? Máris mutatjuk! LAPOZZ!
Mint írja, vannak helyzetek, amikor egy szerettünk úgy okoznak nekünk problémát, hogy fogalmuk sincs róla. Õ sosem támogatná a "Himtoo", vagyis anyuka által jelzett mozgalmat, hanem sokkal inkább azt, amelyik hisz a nőknek és tiszteli őket. És a biztonság kedvéért lemásolta a korábbi fotón mutatott pózt, csak így más kissé más üzenettel.
![]()
De az internet nem felejt, és sorra gyártják a felhasználók a jobbnál-jobb képeket az anyuka azóta már törölt, eredeti posztjára.
Ez a fickó például ezt írja "Õ itt a fiam. Egy igazi úriember, aki tisztelettel bánik a nőkkel. Mostanában már fél randizni az aktuális helyzet és kialakult hangulat miatt."
![]()
És itt egy másik remekmű. "Õ itt a fiam. Éppen próbálja feldolgozni, hogy a következő útja az állatorvoshoz vezet, és nem fog többet randizni már..."
![]()



