RETRO RÁDIÓ

Durva, mit hazudott a szépségkirálynő: azonnal megfosztották koronájától

Durva, mit hazudott a szépségkirálynő: azonnal megfosztották koronájától
Gaál József
Szerző
Gaál József
Létrehozva2018. 09. 27. 20:30

Kizárták a versenybõl a Miss Ukrajna 2018 gyõztesét, mivel valótlan adatokat adott meg többek közölt a családi állapotáról.

A 23 éves, kijevi Veronika Gyiduszenkot megfosztották a Miss Ukrajna  titulusától, mivel megsértette a versenyszabályokat és hamis információt közölt korábbi kapcsolatairól és családi állapotáról - írja a helyi sajtóra hivatkozva a DailyStar.

A versenykiírás értelmében a jelentkezőknek több feltételnek is meg kell felelniük: csak hajadonok lehetnek és nem lehet gyermekük, ugyanis csak így vehetnek részt nemzetközi versenyen. Mint kiderült, a szláv szépség mindkettőről hazudott a versenybíróknak...

Veronika valódi családi állapotára a  újságírók derítettek fényt a győzelem után. A nagy helyi lapok mind címlapon hozták, hogy Miss Ukrajna 19 évesen már férjhez ment és egy gyermeke is született, aki jelenleg 4 éves.

A szervezőknek azon túl, hogy elvették a koronát a lánytól, jogukban állt volna visszakövetelni a rá vonatkozó versenyköltségeket. Ám a bizottság ettől eltekintett, arra hivatkozva, hogy nem akarnak további konfliktust.

Veronika helyére szeptember 30-án választanak új szépségkirálynőt, aki majd Kínában képviselheti keleti szomszédunkat a nemzetközi megmérettetésen. 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.