Létrehozva: 2018.09.29.

Durva: 6 ezer nővel szexelt a férfi, de az utolsó aktusba váratlanul belehalt

Úgy látszik, nem úszta meg az életvitelét az a fickó, aki szinte megállás nélkül az ágyban akrobatikázott.

Szerző THE_D

Rimini Romeója - ez volt az árulkodó beceneve a férfinak, aki egészen bizarr életmódot élt, de folytatni már nincs lehetősége. Olaszország leghíresebb playboyáról van szó, aki egyébként 63 éves volt, és cseppet sem foglalkozott a korával, ha nőkkel találkozott. Márpedig találkozott velük szép számmal...

Azt mondják róla, hogy nagyjából 6 ezer nővel feküdt le, és volt olyan nyár, amikor egy szezon alatt 200 nővel is dolga akadt. Úgyhogy aktivitásnak nem volt híján az egyébként Maurizio Zanfanti névre hallgató olasz. "Pályafutását" még 17 éves korában, egy tengerparti fesztiválon kezdte.

Egy szórakozóhelyen dolgozott, az volt a feladata, hogy becsalogassa az utcán sétáló nőket a klubba - és úgy tűnik, emellett az ágyába is. Egy korábbi interjúban azt nyilatkozta, szerinte többet tett Rimini idegenforgalmáért, mint a a hivatalos reklámok bármelyike.

Az utolsó aktus viszont nagyon végzetesre sikerült... LAPOZZ!


Maurizio akkora hírességnek számított bizonyos körökben, hogy egy svéd városkában még viaszból készült szobrot is állítottak neki. A héten azonban szívrohamot kapott, méghozzá egy szexuális együttlét alatt. Éppen egy kelet-európai nővel élvezte az éjszakát, amikor váratlanul rosszul lett, és a kiérkező mentősök már nem tudták újraéleszteni. De valószínű, hogy egy playboy ennél tökéletesebb halált el sem képzelhetne magának.

Szerző THE_D

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: Kiderült mikor lép be a háborúba a NATO

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

magyarnemzet.hu

Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

ÉLETMÓDI

Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

ÉLETMÓDI

Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van