
Idén is elindult a Salva Vita Alapítvány és a Szerencsejáték Zrt. közös, felsõ tagozatosoknak és középiskolásoknak szóló érzékenyítõ programja. A pályázat célja, hogy a felnövekvõ generáció személyes találkozáson és élményeken keresztül ismerkedjen meg fogyatékossággal élõ emberekkel.
Pályázni lehet bármilyen közös programmal, amin a diákok és egy (vagy több) fogyatékossággal élő ember vesz részt. Megvalósulhat iskolán belül vagy kívül is.
Lehet ez „alternatív" osztályfőnöki óra, vagy akár egy közös kirándulás.
Az alapítvány olyan programterveket vár, amelyeknek a megvalósítása során a diákok és a fogyatékossággal élő ember egyaránt jól érzik magukat, és ezt szívesen megosztják másokkal is.
A részvételhez a www.adjegyotost.hu oldalon kell regisztrálni egy rövid programleírással.
A tavalyi sikerek után ezúttal az öttagú szakmai zsűri már nem 10, hanem 12 osztályközösséget díjaz majd, egyenként 400 ezer Ft-tal.
További információk: www.adjegyotost.hu


