Nem vagy egyedül: a nők 90%-a ugyanattól fél... De van megoldás!

Majd holnaptól elkezdem, majd holnap felhívom, majd jövő héten dönteni fogok. Ismerős gondolatok, ugye? Melyikünk ne halogatna és ki az, aki ne akarna nyerni egy kis időt? És igen, ez teljesen érthető. Nem azért, mert rossz emberek vagyunk, hanem mert tele vagyunk gonddal,  állandó feladatkényszer alatt loholunk a saját életünk után. És mert félünk. Félünk a változástól, gyakran akár attól is, hogy olyat teszünk, ami valahogy rosszul sül el.

A legfontosabb és legmeghatározóbb félelme ugyanis minden embernek a félelem az ismeretlentől, a bukástól, a csalódástól – és ellentmondásosnak tűnő módon a félelem magától a félelemtől.

Mialatt számtalan Facebook-poszt gyönyörű fotókkal szebbnél-szebb mondatokkal hirdeti, hogy „higgy magadban”, „nincs lehetetlen”, „legyőzhetsz bármilyen akadályt”, a lelkünk mélyén sokszor mi magunk is tudjuk: azért osztjuk meg éppen ezt, azért kattintunk rá, mert pont nem hiszünk benne. Mert pont arra van szükségünk, hogy valaki ezt mondja nekünk, és néhány percig azt gondolhassuk, minden rendben van.

Csakhogy a legszebb az egészben, hogy tényleg minden rendben van. De nem akkor, ha magad köré építed a világot, ha önmagadnak ismételgeted, hogy te vagy a legcsodálatosabb és legbátrabb teremtés a földön. Hanem akkor, ha mersz és tudsz kilépni a burokból. Mert „Az a baj, hogy azt hiszed, van időd” – tartja a Buddhának tulajdonított mondás. És bár a lelket sürgetni nem szabad és nem is lehet, bár mindennek megvan a maga helyes és természetes tempója, így lehet akár vitázni is ezzel a gondolattal, valamiben mégis különösen fontos. A tetteinkben. De vajon hogyan?

Cselekedni

Adj magadnak teret, add meg a szabadságot, hogy megérhessenek a gondolataid. De ne feledd, hogy a cselekedet nem mindig nagy lépéseket és hatalmas változásokat jelent. Elég néha csak tényleg kimondani azt a pár szót, ami a lelked mélyéről már kikívánkozik. Elég néha csak elindulni azon az úton, aminek már előre a végétől rettegsz, pedig még csak rá sem léptél.

Meglátni a szépet

Ritkán halljuk és ritkán is mondjuk ki azt a szót, hogy hála. Pedig közhely vagy sem, mindig van miért annak lennünk. Rád mosolygott ma egy ismeretlen? Éppen akkor érkezett egy hívás, amikor a legjobbkor esett neked? Van valaki, akire meleg szívvel tudsz gondolni? Akkor van miért hálásnak lenned. Szinte biztos lehetsz benne, hogy sok olyan szépség a tiéd, amiről ugyanebben a pillanatban éppen milliók álmodoznak. Még akkor is, ha te pedig éppen arról álmodozol, ami pedig nekik van meg.

Érinteni, mutatni és mondani

Nem tudhatod, mit hoz a holnap vagy éppen a következő perc. Öleld meg, mondd el, hogy fontos, vegyél neki egy croissant csak mert szereti, küldj egy semmitmondónak tűnő üzenetet, hogy lássa, gondolsz rá. Fogd meg a kezét, vagy csak nézz rá és hallgasd meg – akárki is legyen az, aki fontos neked. Legyen akár a gyereked, akár a párod, akár egy közeli barát.

Ne félj félni!

Ne szégyelld, hogy félsz! A bátorság nem a félelmek hiánya, hanem az azzal való szembenézés. Törékeny vagy és csalódtál már. Félted a méltóságod, tartasz a kudarctól és az elutasítástól. És éppen ettől vagy igazán emberi. Nem, nem kell hinned a csodálatosságodban és tökéletességedben. Nem voltál és nem is lehetsz soha tökéletes, és ez így van rendjén. De ha mersz szeretni, mersz és tudsz adni, akkor megvan mindened, ami a boldogsághoz kell. Mert ha van is időd, egy dologra soha nincs elég: arra, hogy a szíved a helyén legyen és meg is merd mutatni azt. És hogy inkább bánd meg százszor azt, amit talán nem kellett volna megtenned – mint akár csak kétszer is azt, hogy nem tetted meg, amit lehetett volna.