
Charlie, Ismerõs Arcok, a Takáts Tamás Blues Band, Pál Dénes, Varga Miklós, Vastag Csaba, a Paddy And The Rats és még sok más ismert elõadó gondoskodik idén is annak a sokezer embernek a szórakoztatásáról, akik ebben az évben is ellátogatnak Miskolc belvárosába az év legnagyobb téli gasztronómiai eseményére, a Becherovka Miskolci Farsangra.
Február 2-4 között ismét hömpölygő tömeg, finom illatok, árusok, a színpadokról szóló zene tölti majd be Miskolc belvárosát.
![]()
A fiatalok és az idősebb korosztály is talál majd olyan programot, amely kedvére való, sőt sok olyat, amelyet együtt is élvezhetnek. Pénteken a szokásos jelmezes, zenés felvonulással kezdetét veszi majd a vasárnapig tartó mulatság, amely már délelőttönként is változatos szórakozási lehetőséget kínál, de legfőképpen finom falatokat és italokat, így a fogyókúrát erre a hétvégére mindenkinek fel kell függesztenie! Ilyenkor a hideg sem akadály, hiszen a forralt bor és a finomabbnál finomabb ételek illata és gőze szinte felmelegíti az arra sétálókat még késő este is, amikor az utcák fényárban úsznak.
![]()
Koncertek, bulik, sztárok
Miután a farsangozók ettek és ittak, nincs más dolguk, mint jobbnál jobb előadók koncertjét hallgatni és a színpad előtt csápolni nekik. A fellépők közül sokan már visszatérő vendégek, és saját bevallásuk szerint mindig nagy örömmel jönnek vissza erre az eseményre, ahol a szíves vendéglátás, a hangulat - és persze a fűtött színpad - mindig feledteti velük a hideget. Az Erzsébet téren és a Városház téren lévő Becherovka Nagyszínpadon igazi sztáreső lesz, hiszen olyan előadók adnak koncertet, mint Charlie, az Ismerős Arcok, a Takáts Tamás Blues Band, Varga Miklós, Vastag Csaba, a Paddy and the Rats, Zalatnay Sarolta és a Reflex, a Kozmix, Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák, a P. Mobil, a Mistery Gang, a Ladánybene 27, a Miskolci Művek, a Kiss Kata Zenekar, a The Sign, az Audioshake, a The Memphis, a Kerekes Band, a Hamvai P.G., a JAMrepublik Cover Band, az Állatok, a Viharmadarak zenekar, László Attila, a Miskolci Illés EmlékZenekar és Pál Dénes.
A tavaszváró szabadtéri rendezvény keretében a helyi kézműves termékek bemutatkozása mellett egyéb szabadtéri kulturális attrakciók kerülnek megrendezésre. A szervezők ebben az évben is ugyanannyi, sőt még több érdeklődőt várnak az eddigieknél a határontúlról is, bár a rendezvény tavaly is látogatói rekordot döntött.
![]()
Nyerj értékes ajándékokat a jelmezversenyen!
A Becherovka Miskolci Farsangon a látogatók is nyerhetnek, legyenek kicsik vagy gyermeki énjüket megőrző felnőttek, ha részt vesznek a Becherovka Miskolci Farsang jelmezversenyén. Nem kell mást tenniük, mint jelmezt ölteniük, hiszen itt az idő, hogy mindenki beöltözzön!
Mit kell tenni, hogy mindezzel még nyerjen is valaki?
Mit lehet haza vinni a legérdekesebb, legkreatívabb, legszebb maskarát felöltőknek? Egy páros belépőjegyet a Tompeti és barátai koncertre (február 25-én a Művészetek Házában), vagy szintén egy páros belépőt a Csík zenekar koncertjére (február 24-én a Művészetek Házában).
Akik a kollegáival, barátaival vagy osztálytársaival szeretnének mulatni saját magán és a többieken, azok csoportosan is jelentkezhetnek. Nem kell mást tenniük, mint ötletes, tréfás, csodálatos vagy éppen hátborzongató jelmezeikben elmenni február 3-án 10.30-ra a Városház térre. A jelmezes felvonulást követően értékes díjak várnak a nyertesekre az Erzsébet tér színpadán. Az osztályok, baráti társaságok, munkahelyi csoportok regisztrációját 2018. január 29-én 12 óráig várják a [email protected] emailcímen. Osztályok 10-40 fővel, baráti és munkahelyi csoportok 4-10 fővel jelentkezhetnek.


