Létrehozva: 2017.11.11.

BESZÁLLÁS! M2 Télapó Expressz indul a Nyugati pályaudvarról a Vasúttörténeti Parkba!

Már szinte hagyomány: közelegnek az ünnepek, és ez egyet jelent azzal, hogy az M2 Télapó Expressz idén is kigördül a Nyugati pályaudvarról december elsõ hétvégéjén, hogy elvigye a gyerekeket és családjukat a Vasúttörténeti Parkba.

A résztvevők idén december 1-én, 2-án és 3-án gőzmozdonnyal húzott ünnepi vonaton utazhatnak manócskák kíséretében, hogy ott egy felejthetetlen mikulás és adventi programon vegyenek részt, ahol találkozhatnak Süsü sárkánnyal, a Tévé Macival, és a népszerű Hetedhét Kaland műsorvezetőivel: Ádámmal és Napsugárral is!

Mindhárom napon kétszer, délelőtt és délután is csodás programok várják a gyerkőcöket: az Orient Csarnok színpadán fellép az Eszter-lánc Mesezenekar, ezután megérkezik a várva várt Télapó is! Feldíszített gőzmozdonyán érkezik a csarnokba, hogy minden gyermeknek egy-egy mikuláscsomaggal kedveskedjen. A csomagkiosztás után lehetőség lesz fotót is készíteni a Télapóval és a manóival.

A legkisebbeket számos adventi meglepetés várja, többek között olyan izgalmas programok, mint a Maci-Pecó, vagyis a Tévé Maci szobája, az igazán bátrak pedig kipróbálhatják magukat műsorvezetői szerepben is a Hetedhéd Gyerekhíradóban. A szervezők számos kreatív, kézműves programmal, angyalka készítéssel és különleges homokkép festéssel várnak mindenkit.

December első hétvégéjén a Vasúttörténeti park Orient-csarnokának minden zuga csupa vidámság és kacagás lesz, ahol arcfestés, kalandos játékok és megannyi kóstolásra váró finomság közül lehet majd választani.

Jegyek már elővételben online megválthatóak a http://www.vasuttortenetipark.hu/ex/M2TelapoExpressz oldalon!

A RENDEZVÉNY TÁMOGATÓJA AZ M2 – A BIZTONSÁGOS GYEREKCSATORNA. NINCS REKLÁM, CSAK BIZTONSÁGOS, SZÓRAKOZTATÓ GYEREKMÛSOROK. M2 - A BARÁTOD!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

mindmegette.hu

Ha ilyen gyógyszert vettél, nehogy beszedd, azonnal vidd vissza!

magyarnemzet.hu

Klopp már nem hisz két játékosában, az egyik Szoboszlai – így látják Liverpoolban

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Édes családi fotón Puskás-Dallos Bogiék, ilyen nagyot nőt Ábel

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban