Létrehozva: 2017.06.25.

Útját állták a vevőnek a H&M biztonsági őrei!

Meg is lökte õt.

Nem mindennapi történetet osztott meg egy pesti fiatalember.

A biztonsági cégek dolgozóinak túlkapásaival Dunát lehetne rekeszteni: most egy újabb megdöbbentő eset borzolja a kedélyeket a világhálón. A H&M váci utcai üzletének egyik vásárlójának beszámolóját közölte a Tékozló Homár blog - máris vizsgálat indult.

Íme András beszámolója az üzletben szerzett élményeikről:

"Európa legnagyobb H&M áruházában" olyan tajparaszt a biztonsági szolgálat, hogy a kasszához lökdösi a vevőket, miközben közli, hogy leszarja, hogy vásárló vagyok.

A sztori egészen pontosan a külföldi turisták elsőszámú bevásárlóhelyén, a Váci utcai VÁC1 H&M-ben indult egy hétköznap este.

Munkatársammal éppen egy, a környéken lévő hivatalos programon vettünk részt, majd annak végeztél, nagyjából 20:30-kor betévedtünk a svéd fast fashion üzletbe. A második emeletre indultunk, hogy körbenézzünk, majd 20:45 körül hozzánk lépett az üzlet egyik biztonsági embere, és közölte, hogy 15 perc múlva zár az üzlet, ezért lassan fogjuk az árukat és induljunk a kassza felé fizetni. Oké, azért még gyorsan megnéztünk egy-két polcot a közelben, majd fogtuk a kezünkbe lévő termékeket, és 20:50-kor a kasszához indultunk.

A második emeleti részlegen ekkorra nagyjából 10 ember várt a sorára, hogy fizethessen a kasszánál, beálltunk a sor végére, ami persze lassan haladt. Egy-két perc várakozás után fogtam magam és (a munkatársamat a kassza sorában hagyva) elindultam a szomszédos férfi részlegre annak reményében, hogy az ottani pénztárnál talán kevesebben vannak, és gyorsabban le tudom bonyolítani a fizetést. Persze a férfi részlegen ekkorra már egyetlen eladó sem volt, a kassza pedig zárva volt. Visszacammogtam a női részlegre, hogy a munkatársam után visszaálljak a sorba. Ekkor nagyjából 20:53 lehetett a pontos idő.

Visszakanyarodva a pénztárhoz, hirtelen egy nem túl kedves lökést éreztem a vállamon, majd hátra fordulva megpillantottam a H&M egy másik biztonsági emberét, aki hozzám érve, mi több, engem a kezével meglökve tudatta velem "hogy álljak már be a sorba, és igyekezzek a fizetéssel!".

Hirtelen feleszmélve fel sem fogtam, hogy meglökve próbált terelni engem a biztonsági, így ekkor még szinte teljes nyugodtsággal közöltem vele, hogy én is éppen fizetni szeretnék, dehát láthatja, hogy más is, így egyelőre nem vagyok előrébb. Ezután a biztonsági felháborító hangnemben kezdte el mondani nekem, hogy "dehát én mit mászkálok már itt, már rég be kéne zárnia, de az is lehet, hogy be fog zárni az üzletbe éjszakára".

Valahol ezen a ponton ment fel bennem a pumpa (ekkor már a lökdösődése is tudatosult) és tájékoztattam arról, hogy szerintem nem a megfelelő módon és nem a megfelelő stílusban kommunikál és jár el velem, mivel én itt egy vásárló vagyok, aki pénzt szeretne hagyni az üzletben termékekért, tehát az lenne a legjobb, ha esetleg a vásárlók érdekeit és helyzetét nézné, nem pedig megnehezítené azt az alpári stílusával. A következő mondatát a mai napig nem hiszem el, mivel azt válaszolta a felvetett problémámra, hogy "ő leszarja, hogy én itt vásárló vagyok és igyekezzek szépen, ne a szám járjon!"

A következő pillanatban már én kerültem sorra a kasszánál, az első kérdésem az volt a reszkető pénztáros lány felé, hogy akkor most a fizetés után kérem szépen a panasz könyvet is. A lökdösést és a párbeszédet is nyilván végigkövető kasszáslány szinte suttogva tájékoztatott arról, hogy náluk nincsen panaszkönyv, egy emelettel lejjebb a középső kasszánál tudom kikérni azt.

Fizetés után a munkatársammal azonnal a mozgólépcső felé vettük az irányt, hogy a földszinti kasszánál kikérhessem a vásárlók könyvét és a fent történt incidenst azonnal panaszként kiírhassam magamból. A földszintre érve szinte a mozgólépcső aljában már három biztonsági várt, akik kellemetlenül prosztó stílusban kérdezték azonnal, hogy miben tudnak segíteni (nyilván a drótot már leadták nekik CB-n, amíg mi lefelé haladtunk a mozgólépcsőn). Mondtam a hozzám szóló biztonságinak, hogy amennyiben ő a szolgálat vezetője, úgy tudna segíteni, ha nem, akkor mutasson irányt nekem a vásárlók könyve felé. A három tagból nyilván egyikük sem volt a biztonsági vezér, de pár mondat után megérkezett az az ember (nagyjából egy 25 éves srác), aki magát a biztonságiak vezetőjének mondva tájékoztatott az arcomra feszült felsőtesttel, hogy "hiába írnék be a panaszkönyvbe, semmi fog történni, és amúgy meg ez a biztonsági tag csak pár napra van itt, nem is lesz itt többet". 

Na mondom, ember, mi az, hogy nem fog történni semmi (nyilván ekkor már a történtek és az elhangzottak hatására nehezen tudtam én is ember maradni) és követeltem az üzletvezetőt és a panaszkönyvet. A magát biztonságiak vezetőjének valló srác ekkor rámutatott a hátsó kasszapult közepén álló lányra, aki elvileg az üzletvezető. Jó, akkor odamegyek hozzá én, és elkérem a könyvet. Ekkor nagyjából 20:58 lehetett, és a hangos párbeszédek vagy az egymásnak leadott drót hatására közel hat biztonsági állt már körbe minket, a munkatársam pedig végig azt suttogta a fülembe, hogy "kérlek, hagyd a könyvet és menjünk, mert ezek, ha nem itt, akkor az áruházból kilépve fognak agyonverni minket". 

Persze a feltornázott idegállapotomban képtelen voltam otthagyni a sztorit, és békésen elhagyni az üzletet, ezért beálltam a fizetőpult szélére, hogy jelezhessek az üzletvezető lánynak, hogy nekem itt még dolgom van. Ekkor a biztonsági srác újra odalépett hozzám, és azt mondta nekem, hogy itt nem állhatok, ezért majd ő szól az üzletvezető lánynak. El is indult felé, amikor azt láttam, hogy jelezve neki, valamit súg a fülébe, majd együtt elénk állva, a lány ostobán cukiskodó stílusban kezdte el mondani nekem, hogy "most tényleg nem tudja már odaadni a vásárlók könyvét, mert már 9 óra is elmúlt, és jöjjek vissza holnap". 

Persze reflexből mondtam, hogy szó se lehet róla, én ide nem jövök vissza, és most azonnal kérem a könyvet, de a magát biztonságiak vezetőjének mondó srác (és persze ekkor az újra rendre utasító (vagy inkább fenyítő) testtartással körénk gyűlő biztonsági munkatársak) jelezték, hogy sajnos itt ma már nem lesz panaszkönyv, jöjjek vissza holnap.

A nyolc-kettő elleni felállásban még annyi lelkierőm maradt a vitában, hogy elkérjem a biztonsági vezető és a üzletvezető nevét, akik kérdésem egyszerűen csak annyit mondtak, hogy Zsolt és Bianka (de a lány nevére már nem emlékszem tisztán). ZSOLT??? Hát és mondom mi a vezetékneved??? Õ azt nem mondja meg, mert azzal személyiségi jogokat sértenék, ahogy a lány is ugyanerre hivatkozva közölte velem, hogy ő sem fogja elárulni a teljes nevét.

Ezen a ponton már tényleg én is feladtam a máig hihetetlen és valóban megtörtént esetet, pedig visszagondolva végig kellett volna vinnem a könyv kiadásáig, de a személyzet teljes összejátszása, és a biztonsági kollégák folyamatos kitessékelésre utaló magatartása után feladtam, és a munkatársam félve suttogó "könyörgöm, menjünk el innen" szavai hatására kisétáltunk vagyis inkább kitessékelve kisétáltunk az üzletből panaszkönyv nélkül.

A kijáratot átlépve persze még nekem is megfordult a fejemben, hogy lehet, hogy az utcán fognak utánam jönni és péppé verni, hiszen "Európa legnagyobb H&M áruházában", ott ahol a biztonsági szolgálat a kasszához lökdösi a vevőket, miközben közli, hogy leszarja, hogy vásárló vagyok, inkább hasonlít egy kis maffiaklánra a biztonsági szolgálat, mint egy, a vásárlók érdekeit és kenyelmét szolgáló nyugat-európai személy,- és biztonsági szolgálatéra.

András

Az esetről beszámoló homar.blog.hu hivatalosan megkereste a divatmárka képviselőit is, akiktől az alábbi választ kapták:

A meglévő információk alapján kivizsgáljuk az ügyet, a biztonsági szolgálat belső ellenőrzésének segítségével, a kamerafelvétel visszanézésével és a kollégák meghallgatásával, hogy teljes képet kaphassunk.

A H&M minden esetben arra törekszik, hogy a vásárlók elégedetten távozzanak az üzletből, és természetesen teljességgel elfogadhatatlannak tartjuk az ilyenfajta viselkedést az üzleteinkben mind az eladók, mind pedig a biztonsági szolgálat részéről.

Az esetért elnézést kérünk a vásárlótól, akivel felvesszük a kapcsolatot és igyekszünk kompenzálni az őt ért kellemetlenségért.

H&M

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Völgyi Zsuzsi férjhez ment a fiatal szerelméhez?

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

ÉLETMÓDI

Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

ÉLETMÓDI

Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van