Létrehozva: 2017.06.23.

Idén utoljára: Generali Gyerek Sziget!

Ezen a hétvégén idén utoljára tobzódhatunk a Generali Gyerek Sziget ingyenes programjaiban, érdemes tehát a Hajógyári-sziget felé venni az irányt a hétvégén. Lesz Gryllus-koncert, Nemzetközi Duna Nap, Karaván Színház, kézmûveskedés, sportprogramok és az összes népszerû elfoglaltság. Idén utoljára, június 24-én és 25-én kicsiknek és nagyoknak irány a Hajógyári-sziget.

A Nagyszínpadon fellép Korpás Éva és zenekara, egy interaktív gyerekműsorral. Az erdélyi, felvidéki magyar népzene legszebb dallamai csendülnek majd fel – népdalok, mondókák, gyerekjátékok és muzsika eleveníti fel a régi falusi világot. A koncert vendégénekesnője: a Fölszállott a páva egyik elődöntőse, a felvidéki Szabó Júlia, akinek Korpás Éva volt felkészítő tanára. Hallható lesz majd a Czutorborsók legújabb lemeze is,  a Kresz Géza utazásai, amiben a gyerekek által olyannyira kedvelt és bálványozott közlekedési eszközöket, az utazás témáját járja körül. 

A dalokban még a korábbiaknál is fontosabb szempont az organikus, élőhangszeres megszólalás, a változatos, játékos, képszerű szövegek többszólamú, játékos éneklése. Itt lesz majd Ruttkai Bori és  a Karaván Színház pedig a Banyamesékkel varázsolja majd el a nézőket. Az előadásuk keretében három rövid (két székely és egy orosz) népmesét láthatnak a gyerekek.

Szombaton, a Nemzetközi Duna Napon a Gyerek Paradicsomban mindent megtudhatunk a híres nagy folyónkról, megismerhetjük a Duna élővilágát, az aktívabbak pecséteket gyűjthetnek a Duna Útlevelükbe és ajándékokkal térhetnek majd haza.

Felejthetetlen családi programot kínál a Mesés Lovas Udvar, ahol a már hosszú évek óta sikeres Gyermek és Ifjúsági Lovasszínház Egyesület újabb meseprodukcióját és bemutatóját láthatja majd a nagyérdemű. Lehet majd sétalovagolni, jelmezbe bújva kipróbálhatjuk magunkat lovas színészként is.

A Modellezők terén drón-szimulátorokon kipróbálhatjuk a merevszárnyú és multirotoros eszközök irányítását, majd pedig a „drón-simogatóban” a kis drónok irányítását.

A Mozgás Akadémián fegyveres harcművészeti bemutatót tartanak majd különböző fegyverekkel (nunchaku, say villa, tonfa, szamuráj kard), amely után  az érdeklődők kipróbálhatják az eszközöket. Rövid  edzéseiken megtanítanak néhány alapvető önvédelmi technikát, melynek részét képezik a játékos bemelegítő, szituációs feladatok és szabadulás technikák. A Generali Sportparkban ez a hétvége a focié: alternatív módokon tesztelhetjük  le labdakezelési, rúgási technikánkat , a biliárdfoci, dartsfoci, célba rúgás, és rúgás-sebességmérő eszközöknél kiderül, ki hogyan bánik a labdával.

Minkét napon lesz Generali szűrőbusz, ahol különböző ingyenes szűrésekkel várják   a család minden tagját.

A Kézműves Palotában agyagozással, kavicsestéssel várják azokat, akik alkotni szeretnének,  a Pixelhobby sátorban pedig mindenki elkészítheti magának a kulcstartóját , de akár egy saját készítésű képpel is hazatérhet majd onnan.

Persze nem hiányzik majd az állatsimogató sem, lehet majd társasozni, bohóckodni, dráma játékba csatlakozni vagy akár zsonglőrködést tanulni.

 

Indulás előtt érdemes a részletes programért  a www.gyereksziget.hu-n is kalandozni!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Mit tegyünk, ha őzgidával találkozunk a természetben?

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban