0°C
1°C

Gusztáv névnapja

RETRO RÁDIÓ

Gyerekkel a kezében harcol Ildikó

Gyerekkel a kezében harcol Ildikó
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 06. 30. 12:30

Hogyan védheti meg magát és gyermekét egy gyenge nõ? Kovács Ildikó különleges önvédelmi edzésein nemcsak erre kapnak választ, hanem a hasznos harcmûvészeti technikák elsajátítása mellett lelkileg is megerõsödnek a résztvevõk.

Kovács Ildikó edzőtermébe belépve először a kislányán, Bogin akad meg a szemünk. Otthonosan totyog a szőnyegen, tulajdonképpen beleszületett a küzdősportokba: édesanyja várandóssága alatt is végig vezette az edzéseket, és a szülés után két hónappal már újra a szőnyegen volt – a kisbabával együtt.

Ráadásul Bogi édesapja, Ildikó férje is harcművész és edző. Ildikó magán kísérletezte ki, hogy egy várandós vagy kisgyerekes nő miként védheti meg magát, ha megváltozik az egyensúlya és a babára is figyelnie kell.

Végül idén januárban indult el az első baba-mama csoport, ami azóta is sikerrel működik. Az edzés átmozgatja az anyukákat, közben pedig a babák sem unatkoznak, hiszen egymással játszanak. Amikor pedig a kicsik elfáradnak, és az anyák egyébként is felvennék őket, kipróbálhatják a gyakorlatokat a babákkal a testükön.

Minden anyában megvan az ösztön, hogy védje a gyermekét, itt viszont megtanulják, éles helyzetben hogyan kell cselekedniük

– magyarázza az edző.

Ildikó már élesben is kénytelen volt használni tudását. Hogy mikor és hogyan, megtudhatja a pénteki %Ripost% napilapból, amelyben nőknek szóló önvédelmi jótanácsokat is olvashat!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.