Létrehozva: 2016.06.20.

Felrobbantotta a netet a 86 éves nagyi, a Google is gratulált neki!

Az egész internet beleszeretett a nagyiba, akit a Google vállalat is megkeresett a történtek miatt. Minden idõk leghíresebb és legkedvesebb internetes esete!


Az egész akkor kezdődött, amikor egy  25 éves brit srác, Ben John megosztotta azt a fotót, melyen 86 éves nagymamája May Ashworth egy keresést adott meg a közkedvelt keresőfelületen.


Ben nagymamája csak azt szerette volna megtudni, hogy milyen évet rejt az MCMXCVIII római szám, melyet az egyik program végén látott.  A brit televízió ugyanis római számokkal jelzi azt, hogy az adott műsor melyik évben készült. A modern nagyi be is írta a google keresőjébe a különleges igényt, majd lezárta a laptopot. Amikor unokája a látogatásakor felnyitotta, döbbenten látta a következő internetes keresést rajta:


Kérem fordítsa le ezeket a római számokat, köszönöm!

Ben döbbenten nézte a monitort, majd egy hatalmasat nevetett. May ugyanis olyan udvarias modorban fogalmazott, ahogy mostanában nem szokás. A fiú megkérdezte May-t, hogy miért használt "kérem"-et és "köszönöm"-öt a kérdéséhez.  A nagyi erre azt mondta,

úgy gondolta, hogy a Google székhelyén valaki ellenőrzi a beérkező kéréseket és ha udvariasan fogalmaz, akkor talán gyorsabban kap választ.

Ezután Ben-nek se kellett több: egyből lefotózta a laptop képernyőjét és felrakta a Twitteres oldalára.


De a történet itt még nem ért véget. Köszönhetően a sok-sok megosztásnak a fotó eljutott a Google csapatához is, akik a következő üzenettel válaszoltak az udvarias nagyinak:


„Legkedvesebb Ben Nagyija! Reméljük, jól érzi magát. A milliós keresések közül az öné mosolyt csalt az arcunkra. Ó, és 1998 a válasz. Köszönjük!”


Azóta is rengeteg kommentelő biztosítja a híresen udvarias nagyit szeretetéről és hálájáról, amiért története megannyi derűt okozott a felhasználóknak.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiadták a riasztást: lecsap a vihar Magyarországra

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

mindmegette.hu

Rekordfogyás! 53 kilót adott le Dóri ennek a módszernek köszönhetően

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

ÉLETMÓDI

Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

ÉLETMÓDI

Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van