RETRO RÁDIÓ

Vaginájában rejtette el a nagyi az unokájának szánt kokaint

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2015. 11. 17. 06:56

Ez még mind semmi! A 73 éves nagyi a drogot kindertojásban elrejtve illesztette a hüvelyébe. Így indult el szeretett unokáját meglátogatni a börtönbe.

Kokaint rejtett a kindertojásba, így próbálta kábítószerhez juttatni unokáját egy hetvenhárom éves nagymama Spanyolországban. „A vasárnapi látogatásra érkezett az idős hölgy" – nyilatkozta a különös eset után az Alicante börtönparancsnoka. Az idős asszony unokájával szeretett volna találkozni, de már a kapunál feltűnt az őrnek, hogy valami nincs rendben. "Tapasztalatból tudjuk, hogy aki nyugtalanul viselkedik, annak valami lehet a füle mögött. Így aztán az ideges nagymamit is bekísértük a röntgenszobába. Az átvilágításkor azonnal kiderült, hogy valamit elrejtett a vaginájában" - idézte fel a furcsa ügyet a sajtóban a börtön igazgatója."Nagyon meglepődtünk, amikor kérésünkre könnyedén előhúzta  pikáns rejtekhelyéről az óvszerbe csomagolt kindertojást, amiből aztán előkerült a kábítószer is. Rögtön láttuk, hogy a kokain értéke nem éri el a száz eurót, de nem tehettünk mást, értesítettük a rendőrséget, akik azonnal letartóztatták a kábítószercsempész nagymamát.”

 


 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.